kapubanner for mobile

BKV-sztrájk: ma elmozdulhatnak a holtpontról

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Fővárosi Közgyűlésben 80-90 százalékos szolgáltatás biztosítását ajánlották minimumként, a szakszervezetek ma tesznek ajánlatot az elégséges szolgáltatás mértékére

Ma is folytatódnak a bérfejlesztésről és az esetleges szeptember 4-ei sztrájk idejére nyújtandó minimális szolgáltatásokról szóló tárgyalások a BKV Zrt. menedzsmentje és a szakszervezetek képviselői között.

A csütörtöki sikertelen egyeztetések után Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége (VTDSZSZ) alelnöke azt közölte, hogy a bértárgyalásokban semmilyen elmozdulás nincs, változatlanul a kollektív szerződés lehetőségein és az üzleti tervben rögzített számokon belül keresi Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója a megoldást. Hozzátette: semmilyen konkrét ajánlatot nem kaptak, így pénteken tovább folytatódnak a tárgyalások és ha ezek sem vezetnek eredményre, akár hétvégén is.

A pénteki tárgyaláson tesznek ajánlatot a szakszervezetek az elégséges szolgáltatás mértékére. A BKV közleménye szerint a csütörtöki egyeztetésen a szakszervezetek ígéretet tettek arra, hogy elmozdulnak az eddigiekben képviselt nulla százalékos álláspontjukról, de ennek konkrét részleteit, számait csak a pénteki egyeztetésen adják elő.

Idén a BKV vezetése havonta és dolgozónként 15 ezer forintos béremelést ajánl. Ezzel szemben a szakszervezetek még további hat százalékos bérfejlesztésre tartanak igényt. Az esetleges sztrájk idejére nyújtandó minimális szolgáltatást a BKV Zrt. 80 százalékban állapította meg, míg a szakszervezetek a teljes üzemleállást szorgalmazzák.

Mivel a BKV vezetése és a szakszervezeti sztrájkbizottság nem tudott dűlőre jutni a jövő keddre bejelentett sztrájk idején elégséges járatszámról, ezért a Fővárosi Közgyűlés is tegnap napirendre vette a kérdést. Csütürtökön a szeptember 4-ére tervezett BKV-sztrájk idején szükséges minimális szolgáltatásokról fogadtak el ajánlást. Az estébe nyúló ülésen az MSZP és az SZDSZ képviselői egy órás vita után a 80-90 százalékos szolgáltatás biztosítását ajánlották minimumként, ám ez semmire nem kötelezi a feleket.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek