Munkaügyi változások lépnek életbe holnaptól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA köztisztviselői törvény módosítása értelmében szeptembertől csak pályázati útján lehet kinevezetni a Miniszterelnöki Hivatal vezetőit, az államigazgatásban dolgozó főosztályvezetők megbízatása pedig határozatlan határozott idejűre változik - közli a Napi Gazdaság.
További változás, hogy az eddigi hat éven túl is meghosszabbítható lesz a vezetői kinevezés új pályázat kiírása nélkül, így a mostani mintegy 300 hivatalnok 2013-ig, azaz a kormányzati ciklust követően is maradhat a posztján. Az új kormány csak külön indoklással vonhatja meg tőle a bizalmat, bár való igaz, már a nem hatékony munkavégzés is megfelelő indok lehet.
A rendelkezés hatására az újonnan bekerülő köztisztviselőknek némi szigorítással kell számolniuk, próbaidejük ugyanis 6 hónapig tart, így ezen az időtávon belül indoklás nélkül bármikor elbocsáthatók.
A munkaügyi változások közé tartozik, hogy a heti két pihenőnap közül az egyiknek kötelezően vasárnapra kell esnie, valamint egybefüggőnek és összesen 48 órás időtartamúnak kell lennie. Jelenleg az egybefüggő pihenőidő elég, ha negyvenórás, és az előírás szerint egy teljes naptári napnak kell beleesnie, ám az nem feltétlenül vasárnap - járt utána a Napi Gazdaság.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?