Reformot akar kikényszeríteni a kormány az OMSZ-ből
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFeltételhez köti a kormány az Országos Mentőszolgálatnak ígért 2 milliárd forintos támogatást. A mentősök csak akkor kapják meg a csőd elkerüléséhez szükséges összeget, ha folytatják a reformot, azaz - az egészségügyi minisztérium kívánságának megfelelően - szétválasztják a mentési és a betegszállítási teendőket - cikkezik a Napi Gazdaság.
A tárca annak ellenére is ragaszkodik döntéséhez, hogy a napokban készült felmérés szerint jelentős bevételkieséssel járna az ilyesfajta profiltisztítás, ami a mostani 1,5 milliárdos hiány mellett végleg tönkretehetné a szervezetet. Kónya Zoltán, az OMSZ gazdasági főigazgató-helyette a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a deficit oka éppen az az intézkedés, amely a korábbi hiányt volt hivatott csökkenteni, illetve megszüntetni. Az ágazati reform részeként ugyanis az OMSZ-t úgy akarták korszerűsíteni, hogy leválasztják róla az amúgy igen jelentős kapacitásokat lekötő, de annál több bevételt hozó betegszállítást. Számítások szerint csaknem egymilliárdos bevételkiesés volt a szolgálatnál az elmúlt fél évben, melynek nagy része a betegszállítás kiszervezésének következménye. Arról nem is beszélve, hogy mintegy 100 fő hiányzik a rendszerből, de ezt orvosolni most képtelenség, mivel a miniszter a csődközeli állapot megszüntetése érdekében létszám- és kifizetési stopot rendelt el.
Mindeközben pénteken Horváth Ágnes szakminiszter bejelentette: a következő hónapokban, két lépésben 25 milliárd forintot osztanak szét a szolgáltatók között. Nem általános konszolidációról van szó, a pénzek elosztásakor előnyt élveznek azok az intézmények, amelyek az elmúlt hónapokban hozzákezdtek a reform iránymutatásának megfelelő átalakításokhoz. Első körben csupán tíz milliárdot osztanak szét a kórházak között, a maradék 15 milliárd kiutalásához ugyanis meg kell várni az október végén várható költségvetési törvény módosítását, amely lehetővé teszi az E-Alap szufficitjének felhasználását. A mentőszolgálat ebből az összegből kapná az ígért kétmilliárd forintot. A kórházak komfortfokozatának emelésére 3 milliárd forintot szánnak, míg a fennmaradó 10 milliárdot - az első lépéshez hasonlóan - októbertől 3 hónapra egyenletesen eloszlatva, teljesítményük alapján kapják majd az intézmények.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?