kapubanner for mobile

Cser Annamária, a Bosch HR Generalistája

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Cser Annamária a Robert Bosch Kft. Budapesti Mérnöki Fejlesztőközpontjának HR Generalistájaként felel a szükséges személyi állomány biztosításáért (toborzás, kiválasztás) és eredményességéért (teljesítményértékelés). Emellett tanácsadással és workshopok szervezésével gondoskodik az alkalmazottak megtartásáról.

Cser Annamária a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett szociálpolitikai szakon, majd egy ösztöndíj keretében a német Esseni Egyetemre került, ahol pedagógusi végzettséget is szerzett a felnőttképzés területén. Innen a Bochumi Ruhr-Egyetemre vezetett az útja, hogy gazdaságpszichológusi ismeretekkel alapozza meg az alkotó ember személyiségét fürkésző tudását.

Személyügyi pályafutását 2001-ben a Dr. Pendl & Dr. Piswanger International Vezetői Tanácsadó Kft.-nél kezdte, vezetői tanácsadó asszisztensként. Az itt eltöltött másfél év során elsősorban toborzással és kiválasztással foglalatoskodott, de részt vett a tréningek és Assessment Centerek előkészítésében, illetve betekintést nyert a különböző személyzetfejlesztési (pl. 360 fokos értékelés, vezetői teljesítményértékelés) és outplacement projektekbe is.

Ezt követően gazdaságpszichológiai tanulmányai ismét Németországba szólították. Emellett sikerült elhelyezkednie a bochumi eligo Psychologische Personalsoftware GmbH-nál, ahol vezetői teljesítményértékelési projektekben és pszichológiai tesztek fejlesztési folyamataiban vállalt aktív szerepet.

2006-ban visszatért Budapestre, hogy mint pszichológus tanácsadó vegyen részt a Captain Hungary Kft. ügyfélkörének bővítésében. Munkája főként a CAPTain (Computer Aided Personnel Testing) munkapszichológiai tesztek bemutatására, a tesztek alkalmazásával kapcsolatos felhasználói tréningek tartására koncentrálódott, de a rendszer alkalmazásának bármelyik fázisához kapcsolódó tanácsadást is bátran felvállalta, legyen az tesztelés, értékelés, kiválasztás, potenciálelemzés, tréningigények felmérése, 360 fokos értékelés vagy karrier-tanácsadás.

Az évek során felhalmozott kiválasztási tapasztalatára a Bosch is felfigyelt. 2007 áprilisában a Budapesti Mérnöki Fejlesztőközpont HR Generalistájának kérte fel, hogy a folyamatos bővülés következtében fellépő munkaerőéhségét csillapítsa átfogó kiválasztási technikák alkalmazásával.

Németül felsőfokon, angolul középfokon beszél, s élénken érdeklődik az idegen kultúrák, különböző művészeti ágak iránt, legyen szó akár a fotográfiáról, akár a zenéről vagy könyvekről.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek