PDSZ: fel kell mérni a pedagógusok valódi munkaterhelését!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felkéri a parlament oktatási és tudományos bizottságát, hogy terjesszen elő javaslatot a pedagógusok munkaterhelését vizsgáló kutatásról - közölte Kerpen Gábor elnök kedden.
A PDSZ az általa korábban kezdeményezett tárgyalások felelevenítését is kezdeményezi az oktatási tárcával a felmérés mielőbbi elvégzése érdekében.
Az Országgyűlés hétfőn este elvetette a PDSZ népi kezdeményezését, amely a kötelező óraszám emelés visszavonását célozta. A PDSZ tapasztalatai szerint ugyanis a pedagógusok terhelése jóval meghaladja a heti negyven órát. Mivel az oktatási-nevelési feladatok bővültek, és a kötelező óraszám emelése miatt kieső pedagógusok helyett a rendszerben maradóknak kell a megnövekedett feladatokat ellátniuk, az ő terhelésük tovább nő, az oktatás minősége pedig romlik.
Kerpen Gábor annak kapcsán, hogy a vitában kormányoldalról elhangzott az is, hogy a kötelező óraszám emelésének visszavonása nem finanszírozható, kifejtette: ez nyílt elismerése annak, hogy - bár 120 milliárdos EU-s forrás oktatásba való bevonásáról beszél a kormány már hosszú ideje - az oktatást-nevelést végzők, a gyerekekkel mindennapi kapcsolatot tartók számának csökkentését megalapozó és egyedül indokló pénzügyi politika maga alá temeti a "minden gyermek egyformán fontos" közoktatás-politika alapelvét.
Idén szeptembertől differenciáltan nőtt a pedagógusok kötelező óraszáma: a nem szaktanítást végző pedagógusoknál eggyel, a szaktanítást végzőknél, középiskolai tanároknál kettővel hetente. A PDSZ az intézkedés visszavonásáért indított népi kezdeményezés keretében 60 ezer hiteles aláírást gyűjtött össze, a parlamentnek így foglalkoznia kellett a kérdéssel.
Az Országgyűlés oktatási bizottságának kormánypárti többsége a
népi kezdeményezés elutasítását javasolta szeptember 19-i ülésén, míg az ellenzék támogatta a szakszervezet indítványát.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?