kapubanner for mobile

Munkakerülésre sarkall a hangos kolléga

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az irodai alkalmazottak mintegy hetven százalékát kizökkenti a munkából, ha kollégája hangos és túl sokat cseverészik, derül ki a legfrissebb brit felmérésből.

Több mint 16 millió munkaóra, azaz 193 millió font vész kárba naponta Nagy-Britanniában az Office Angels legújabb kutatása szerint. A felmérés készítői arra keresték a választ, mi vonja el leginkább a titkárnők és egyéb asszisztensek figyelmét a munkahelyi tennivalóktól. A britek már korábban is előszeretettel vizsgálták, mivel töltik munkaidejük bizonyos hányadát a dolgozók, de eleddig olyan kutatás még nem született, amely arra kereste volna a választ, mi zökkenti ki leginkább a gondolkodásból a munkavállalókat.

A megkérdezettek válaszai alapján az emberi természethez kötődik a legtöbb, mások idegesítésére alkalmas tevékenység. A nők 73 százalékát leginkább a hangos, csevegő munkatársak térítik el a tennivalóktól, míg ez az arány a férfiaknál mindössze 67 százalék volt. A köhögő, krákogó, torkát köszörülő kolléga is nemkívánatos 44 százalék véleménye szerint, de mindez kevés volt a dobogós helyezéshez.

Az első tíz legirritálóbb "munkaelvonó módszerek" a felmérés szerint a következők: hangos kolléga, őrizetlenül hagyott mobiltelefon, értelmetlen megbeszélések vagy kérdések, köhögő kollégák, új email érkezése, íróasztalnál ebédelőket körbelengő szagok, csevegő programok, iwiw-típusú oldalak, meghívás egy csésze kávéra vagy teára, áramkimaradás.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek