kapubanner for mobile

A fapadosok ellen sztrájkolnak a korzikai reptéri dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jelentős fennakadásokat okoz a légi közlekedésben, hogy Korzika négy repülőterének dolgozói szerdán spontán sztrájkot hirdettek, miután a Franciaországhoz tartozó szigeten látogatást tett Nicolas Sarkozy államfő előző nap a fapados légitársaságok mellett foglalt állást.

A délután kettőig tartó sztrájkot a Corse Méditerranée (CCM) légitársaság dolgozói hirdették, melynek államilag támogatott belföldi járatait szerdán délelőtt törölték. Az állami szubvenciónak köszönhetően a korzikai légitársaság a sziget és Franciaország többi területei között alacsonyan tudja tartani árait.

"Nem értem, hogy lehet az, hogy ma már Franciaország egész területén vannak 30 eurós utakat hirdető fapadosok, kivéve Korzikán. Azt mondják, hogy ez a közszolgáltatás kötelezettségei miatt van így, de elég furcsa értelmezése a közszolgálatnak az, amelyik megakadályozza a légitársaságoknak, hogy állami támogatás nélkül is kínáljanak alacsony áron jegyeket" - mondta a francia elnök a korzikai nemzetgyűlés előtt tartott beszédében. Szerinte a közszolgáltatás értelmezésének 2008-ban várható felülvizsgálata jó alkalom lesz nagyobb teret biztosítani a fapados légitársaságoknak.

Az CCM vezetősége nem fizeti ki dolgozóinak a bejelentés nélküli sztrájkot, de egyetért annak céljával: "amennyiben a fapadosok bejönnek Korzikára, az a belföldi szolgáltatást érinti, mi pedig becsukhatjuk a boltot". A vezetőség szerint a végső szót úgyis Brüsszel fogja kimondani. A fennakadások enyhítésére a CCM délután kiegészítő járatokat indít a délelőtt töröltek helyett.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek