ESZA Kht., a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatkezeléssel foglalkozó intézménye
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ESZA Kht.-t -az előcsatlakozási alapok lezárása és a Strukturális Alapok fogadására való felkészülés küszöbén- azért alapították, hogy elsősorban az Európai Szociális Alap által támogatott foglalkoztatási, oktatási- és nevelési célú programokat hajtsa végre a foglalkoztatás növelése és a gazdaság élénkítése érdekében.
A kht. 2000 októberében jött létre kizárólagos állami tulajdonú kiemelten közhasznú társaságként, az akkori minisztériumok együttműködésében (OM, GM, SZCSM). Jelenlegi tulajdonosa a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A szervezet alapításának célja egy olyan intézmény létrehozása volt, amely hazánk EU-csatlakozásáig ESZA-típusú Phare programokat hajt végre, majd a csatlakozást követően uniós programokban szerzett tapasztalatait felhasználva a Strukturális Alapok intézményrendszerében közreműködő szervezeti feladatokat lát el.
Az ESZA Kht. úgynevezett kiterjesztett decentralizált végrehajtási rendszer szerinti akkreditációja (EDIS akkreditáció) 2004-ben valósult meg, melynek eredményeként a kht. az EU által is elfogadott, legitim végrehajtó ügynökséggé vált, és már az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül tudott döntést hozni a Phare programokat érintő ügyekben. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szintén 2004-ben végzett vizsgálatát követően a kht. megszerezte a közreműködő szervezet minősítést, mely alkalmasnak találta arra, hogy a Strukturális Alapok fogadásában szerepet kapjon.
A Phare programok és HEFOP-intézkedések megvalósítása mellett 2006 februárjától az ESZA Kht. keretein belül működik a Roma Program Támogatási Hálózat (RPTH), melyet az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű és Roma Gyermekek Integrációjáért Felelős Miniszteri Biztos Hivatala 2005 áprilisában hozott létre. A hálózat célja, hogy szakmai és működési önállósággal országosan vezető szerepet töltsön be az oktatás területén a romákat érintő, romák által működtetett regionális, térségi vagy helyi projektfejlesztések technikai támogatásában, tevékenységét az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a HEFOP IH mellett a Roma Education Fund is támogatja.
A szervezet az első hat évben több mint 55 milliárd Ft támogatást kezelt, 4600 beérkezett pályázat bírálatáért felelt, és 1700 támogatott projekt monitorozását bonyolította ill. kezdte meg. A munkatársi létszám folyamatosan nőtt (2006 végére 80 fő fölé), miközben az egy munkavállalóra jutó támogatási összeg is egyre nagyobb lett.
A régi és az új programok, a szervezet fejlődése, növekedése közben 2006 decemberében megtörtént a szervezet ISO minőségirányítási rendszer szerinti tanúsítása, mely reményeink szerint szintén hozzájárul folyamataink további fejlesztéséhez, minőségi szolgáltatások nyújtásához.
2007. január elsejével új feladatokkal bővült feladatkörünk. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatkezelő szervezetként hazai pályázatok kezelését is ellátjuk, köztük a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatait is. Az uniós támogatások terén a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében az OM Alapkezelőtől és a Foglalkoztatási Hivataltól vettünk át feladatokat, és az Új Magyarország Fejlesztési Terv megvalósításában is részt veszünk.
Az új feladatok átvétele természetesen érinti a szervezeti struktúrát, a munkatársak számát is. A 2006 végi 80 fő helyett 2007 januárjában közel 180 fő kezdhette meg a munkát az ESZA Kht. munkatársaként, miközben a szervezeti struktúra is alapjaiban módosult.
Forrás: www.esf.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?