kapubanner for mobile

Az inaktivitás mértéke a legnagyobb gond a magyar álláspiacon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon nem a magas munkanélküliség, hanem a nagymértékű inaktivitás a gond - mondta Tóth László a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főigazgatója kedden Balatonfüreden, a Munkaügyi tanácsok országos konferenciáján tartott előadásában.

Tóth László elmondta: a 15 és 64 év közötti korú népességből 2,5 millió ember inaktív. Ha azok, aki például nyugdíj vagy tanulás mellett vállalnak munkát, ezt bejelentenék, a foglalkoztatási ráta 62 százalék lenne, nem pedig 57 százalék - vélte a főigazgató. Ezt a félmilliósra becsülhető kört nem lesz egyszerű felderíteni - tette hozzá.

Tóth László komoly problémának nevezte, hogy elfogy a fiatal munkaerő. A diplomások nagy része későn, 30 éves korában lép a munkaerőpiacra, ráadásul közülük sokan valamelyik európai uniós tagországban keresik a boldogulás útját. A főigazgató szerint több 100 ezer ilyen fiatal lehet. Tóth László kiemelte, a hazai gazdaságnak számolnia kell azzal, ha ez a tendencia folytatódik, munkaerő csak a második, harmadik vonalból áll majd csak rendelkezésre idehaza.

Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a foglalkoztatáspolitika aktuális kérdéseiről, valamint a társadalmi érdekegyeztetés fontosságáról beszélt. A szakpolitikus elmondta: a hazai foglalkoztatási rátával az unió tagállamai között a hátulról a harmadik helyen állunk. A munkanélküliségi mutatók viszont megfelelnek az uniós átlagnak - jegyezte meg.

Csizmár Gábor szólt arról is, hogy a 2013-ig rendelkezésre álló uniós források az aktív foglalkoztatáspolitika pénzügyi hátterét nagyságrendekkel növelik. Eddig például a munkaerő-piaci alapból csupán 50-60 milliárdot tudtak ilyen célokra fordítani, most azonban 100 milliárdokban lesz mérhető a változás. Csizmár Gábor szerint ez mindenképpen erőteljes bővülést hoz a munkaerőpiacon.

Az államtitkár hangsúlyozta: folyamatosan bővülő magyar munkaerőpiacról és foglalkoztatásról beszélhetünk, de nagyobb dinamikára lenne szükség. Ehhez az kell, hogy tisztuljon a magyar munkaerőpiac, prosperáljon a gazdaság, és a kormány is aktív foglalkoztatáspolitikát folytasson. S végül a leghátrányosabb társadalmi csoportokat külön támogatni kell, hiszen ha a roma lakosság és a megváltozott munkaképességűek körében elérnénk a 30 százalékos foglalkoztatási rátát a mostani 10-12 százalék helyett, teljesen belesimulnánk az uniós átlagba. A szaktárca államtitkára a súlyos problémák közé sorolta az 55-64 év közti férfiak foglalkoztatását is.



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek