Főzőkanál és marsallbot - hogy csinálja egy magyar nő?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLegyen választási lehetősége a nőknek, úgy építhessenek családot és karriert, hogy közben ne kelljen feladni magukat - hangzott el a Magyar Nők Világkonferenciájának egyik beszélgetésén a Parlamentben. A távmunka, a részmunkaidős állások elterjedése sokat segíthet ebben, de a nőknek olykor meg kell tanulni nemet mondani.
A Család és munka harmonizálása - az örök női kihívás című pénteki eszmecserén szakmájukban elismert magyar nők fejtették ki véleményüket a témáról. Bethlen Istvánné délegyházi polgármester a matriarchális társadalmi modellhez való visszatérést hangsúlyozta. A sportos életet élő tisztviselő-családanya-nagymama elmondta, hogy parlamenti képviselő férje kezdettől fogva támogatta a pályafutását. Bethlen Istvánné a vidéken élő munkanélküli nők hátrányos helyzetét is szóba hozta: a távmunka meghonosításához szerinte nagy szükség van a technikai fejlesztésekre, ám ez - mondta - egyelőre még a jövő zenéje.
April H. Foley budapesti amerikai nagykövet megosztotta a közönséggel családja tragédiáját: tizennégy évi házasság után három gyermekkel maradt özvegyen, amikor férje repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt. "Nagyon nehéz döntés volt, mert egy ígéretes karriert hagytam ott, de rájöttem, hogy ki kell lépjek a munkából, mert a gyermekeim mellett a helyem" - mesélte, s végül hangsúlyozta, hogy a családra szánt nyolc év után sem okozott semmi nehézséget a visszatérés a munkához.
Barbara Albury adjunktus egyetemi állásáról mondott le, hogy autista fia mellett maradhasson. A sok ingázást igénylő tanítás helyett a színházat választotta, mert az írás, rendezés és fellépés kötetlenebb elfoglaltságot jelentett.
"A holland nők nem azért szülnek gyereket, hogy óvodába vigyék" - vázolta fel a holland példát Bogyai Mária, kultúratréner arra utalva, hogy Hollandiában a gyermekes anyák alig több mint fele dolgozik, de a munkába állók túlnyomó többsége is csupán részidős állást vállal.
Dobi Kitti, a Procter&Gamble HR-igazgatója szerint "generációs problémának" is nevezhető a vita a női karrierről, de tulajdonképpen a mai fiataloknak is éppúgy meg kell küzdeniük a maguk akadályaival. Szerinte előttük túl sok választási lehetőség áll, de nélkülözik az iránymutatást, főként a család, a szülők részéről. A fiatalok komoly hátránya, hogy hiányzik belőlük a "proaktivitás", azaz a "mit próbáltam már meg, hogy megoldjam ezt a problémát" igénye.
A szemléletváltás sok időbe telik, de bizonyos tréningek segíthetik a fiatalokat - így hangzott a beszélgetés egyik konklúziója. A sikerhez vezető út nemekkel van kikövezve - derült ki a válaszokból. Meg kell tanulni nemet mondani, elfeledkezni a határidőnaplóról, és "delegálni" kell. A delegálás a karrier és a család egyaránt fontos kulcsszava: át kell tudni adni bizonyos munkákat a kollégáknak, és rá kell hagyni bizonyos feladatokat a család többi tagjaira. A szakmai feladatok átadása külföldön, például Amerikában jóval természetesebb, mint nálunk - ismerte el Szűts Ildikó, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese, ugyanakkor megjegyezte, hogy ha nem lenne negyven vezetőtársa, akikkel megoszthatja a feladatokat, nem bírná a munkát.
A sikeres nők mindent megtesznek a sikeres családi életért is, s bár egységes recept természetesen nincs, a család támogatása nélkül elképzelhetetlen az elfogadható egyensúly megtalálása a szakmai előrejutás és az otthoni helytállás között - fogalmazták meg a beszélgetőkör tagjai.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?