kapubanner for mobile

Fölmondják a Gyurcsány-MSZOSZ megállapodást?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vida Kálmán, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének kaposvári alapszervezeti vezetője azt javasolta Pataky Péternek, az MSZOSZ elnökének, hogy vizsgálja felül döntését, és mondja fel a megállapodást az MSZP elnökjelöltjével a választási kampányban együttműködési nyilatkozatot aláíró MSZOSZ elnöksége.

A felvetés nem egyedi - a szövetség több tagszervezetében is indokoltnak tartanák az együttműködés felmondását Gyurcsány Ferenccel, illetve - áttételesen - a kormánnyal.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke megerősítette, hogy a megállapodás tartalma - főleg a konvergenciaprogram miatt - már a múlté. Az utóbbi hetek eseményei, a tüntetések, megmozdulások azt jelezték, hogy a kormány nem nagyon működik együtt a szakszervezetekkel, elmaradtak az érdemi egyeztetések a munkavállalókat érintő intézkedésekről. Sáling szerint ezért is célszerű lenne minél előbb sort keríteni a tisztázó beszélgetésre a miniszterelnökkel arról, miként gondolkodik az egyeztetések fontosságáról, hiszen az év elején több, a következő éveket meghatározó reform - mint például az adóreform vagy a munka világát szabályozó törvény - előkészítése kezdődik, amelynek kidolgozásában a szakszervezetek is részt kívánnak venni.

A Népszabadság úgy tudja, a miniszterelnök környezetéből több ágazati szakszervezeti vezetőt is megkerestek, arról győzködve az érdekvédőket, hogy a baloldali imázs fenntartása érdekében ne mondják fel az egyezséget.

Az MSZOSZ soha, semmilyen megállapodást nem kötött a koalíciós kormánnyal, az viszont igaz, hogy a 2006-os választások idején közös nyilatkozatot írt alá a szövetségi tanács felhatalmazása alapján a konföderáció akkori elnöke és 37 tagszervezetének vezetője az MSZP miniszterelnök-jelöltjével - szögezte le Pataky. Az tehát nem elég, ha csak az MSZOSZ elnöke vonja vissza aláírását, ezt meg kell tenniük a tagszervezeteknek is - tette hozzá. Mindazonáltal úgy látja, hogy tisztázni kell a kormány és az MSZOSZ viszonyát.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek