Széles sávban változnak idén a bérek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz idén lejár az a hároméves megállapodás, amelynek értelmében az elmúlt években kiszámítható mértékben emelkedett a minimálbér. Az egyezség tervezhetővé tette a bérköltségek alakulását.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint van esély rá, hogy hasonló egyezség szülessen az őszi béremelési tárgyalásokon. Az egyezség tervezhetővé tette a bérköltségek alakulását.
Az OÉT-en született megállapodás szerint 5-7,5 százalékos keresetemelésre számíthatnak a munkavállalók, a változás pontos mértéke azonban a helyi béralkuktól függ. A közszférában átlagosan 5 százalékkal emelkedik a köztisztviselők illetményalapja és a közalkalmazotti bértábla tételei is hasonló mértékben nőnek.
Az idén a két évnél kevesebb tapasztalattal bíró dolgozók legkevesebb havi bruttó 82 800, míg a régebb óta dolgozók 86 300 forintos fizetésre számíthatnak.
Az agráriumban az ágazati egyezség lehetővé teszi, hogy a 2007-et veszteséggel záró munkáltatók a garantált szakmai minimumbérnél kevesebbet fizessenek, így a két évnél kevesebb tapasztalattal bíró munkavállalók a törvényben rögzített összeg helyett 75 900, míg az ennél többel rendelkezők 79 400 forintos bruttó bérre számíthatnak 2008-ban.
Az építőiparban országosan kötelező az ágazati kollektív szerződésben rögzített, legutóbb tavaly szeptemberben frissített bértarifa-táblázat alkalmazása. E szerint jelenleg egy építőipari segédmunkásnak legalább havi 67 ezer forintot kell keresnie, áprilisban pedig újabb, átlagosan öt-tízezer forintos béremelést is rögzít az ágazati bértarifatábla.
Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?