Még több bevándorlóra éhezik Franciaország
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA bevándorlás gyorsítását ajánlja Jacques Attali, a francia gazdaság növekedését elősegítendő. Ehhez mindenekelőtt a határokat kell megnyitniuk a bevándorló tömegek előtt, amely ellen viszont maga Nicolas Sarkozy államfő kardoskodik - számol be a Világgazdaság.
A francia elnök még belügyminiszterként hirdette meg a "válogatott" bevándorlás rendszerének elvét, amely szerint főként a jól képzett külföldieknek adtak volna beutazási engedélyt, akiknek a munkájára az ország igényt tart.
Attali szerint azonban a bevándorlás általában is a termelői és szolgáltató szféra dinamizálásának eszköze, ezért a francia kormánynak gyorsítania kell a vízumok kiadását. Ez már önmagában is arra utal, hogy nem elsősorban az EU kelet-európai tagállamainak munkavállalóira gondolt, de hogy egyértelműbbé tegye szándékait, a La Tribune című gazdasági lapnak kijelentette, hogy az afro-ázsiai népek tömegeivel szeretné megoldani a bevándorlás kérdését. E nélkül például a nyugdíjrendszert sem lehet hosszú távon fenntartani - mutatott rá.
A Le Figaro nevű francia lap alaposabb mérlegelést sürget, különösen a már ott élők integrációjának súlyos kudarcai és a bevándoroltak zsúfolt negyedeiben felhalmozódott feszültségek miatt, amelyek hatására időnként lángba borulnak egyes elővárosok.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?