Támogatott szakembercsere és kutatómunka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz egyetemek és a vállalkozások közötti szakembercserére és kutatómunkára 2013-ig 400 millió eurót irányzott elő tegnapi döntésével az Európai Bizottság - értesült a Világgazdaság.
A kutatási partnerségről, a most meghirdetett, összesen 45 millió euró támogatást ígérő második felhívás részleteiről hétfőn tartottak tájékoztatót Brüsszelben akadémiai intézetekben dolgozó kutatóknak.
Különösen a kisvállalkozásokat kívánják bevonni az unió hetedik kutatási, fejlesztési és innovációs keretprogramjának akcióterveibe.
A tudásalapú gazdaságfejlesztés mindenki számára fontos, e téren az állami és a magánszektor közötti egyszerűbb átjárás komoly kihívást jelent Európa számára - idéz a kutatás-fejlesztésért felelős biztos, Janez Potocnik felszólalásából a Rapid.
A Marie Curie-akciótervek nyitottak minden kutatásban aktív szervezet számára. A hetedik keretprogramban részt vevő országok közül legalább kettő együttműködése szükséges a partnerséghez.
Támogatás igényelhető tapasztalatok cseréjéhez, kutatási és hálózati tevékenységekhez, a partnerségen kívülről tapasztalt kutatók toborzásához, a kis- és középvállalkozásoknak kutatási eszközök beszerzéséhez, workshopok és konferenciák tartásához. A finanszírozás négy évre szólhat, és a támogatásban részesülő projekt költségeinek száz százalékát fedezi. A pályázatokat 2008. március 25-ig lehet benyújtani Brüsszelben.
A kezdeményezés a szakértők szerint jelentős potenciális forrást biztosíthat a magánszektor, különösen a kis- és középvállalkozások kutatói tevékenységének finanszírozására. Ráadásul ez az egyetlen lehetőség vállalkozás és egyetem közös kutatásának támogatására. Az ilyen projekteknél a konzorciumok egyébként rendszerint kicsik: egy-két állami kutatóhelyre és a magánszektorból egyetlen partnerre terjednek ki.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?