Ingyenes érettségi előkészítő rászorulóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHalmozottan hátrányos helyzetű diákok számára ingyenes érettségi előkészítőt szervez a Katapult Mentorprogram az ELTE Karrierközponttal együttműködve. A lehetőséggel azok az érettségizők élhetnek, akik idén február 15-ig felsőoktatási intézménybe jelentkeznek.
Amennyiben valaki a 2008. évi felvételi eljárás során halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül és a jelentkezési lapon bejelöli az 50 többletpontra való jogosultságát, valamint a jelentkezési határidőig, azaz február 15-ig csatolja a szükséges igazoló dokumentumokat, részt vehet a Katapult Mentorprogram által ingyenesen indított érettségi előkészítő tanfolyamon.
Az ingyenes előkészítőt a program az ELTE Karrierközpont Felvételi Előkészítő Irodával együttműködve szervezi, azonban a tanfolyam alapvetően távoktatásos rendszerben fog megvalósulni, hogy az ország minden területéről igénybe vehessék az érintett érettségizők. Az előkészítőre öt tantárgyból, azaz magyarból, történelemből, matematikából, biológiából és kémiából lehet jelentkezni.
Az ingyenes érettségi előkészítőre való jelentkezésen kívül a halmozottan hátrányos helyzetűeknek a Katapult Mentorprogramtól a felvételi eljárás alapdíjának visszaigénylésére is lehetőségük van.
További információ, illetve regisztrációs lap elérhető a www.mentorhalo.hu oldalon, valamint a 06 80 204 641-es zöld számon.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?