kapubanner for mobile

Újabb 300 felügyelőt vetnek be a feketemunka ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Újabb háromszáz munkaügyi felügyelő bekapcsolásával próbálja felszámolni a feketemunkát az állam. A létszámbővítést követően egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre, két-három hónapot igénylő teljes körű "átvilágításra" - mondta a Világgazdaságnak Lamperth Mónika munkaügyi miniszter.

A vizsgálatok többsége idén is a legfertőzöttebb területeken várható (építőipar, kereskedelem, vendéglátás, személy- és vagyonvédelem), úgy a tavaszi, húsvéti zsongáskor (Kikelet hadművelet), mint a nyári csúcsforgalomban. "A hatósági ellenőrzések eredményeképpen egyértelműen látjuk a kapcsolatot a munkaügyi és munkavédelmi szabálytalanságot elkövetők között, hiszen jellemzően azok a foglalkoztatók, akik nem hajlandók a dolgozóik után a járulékokat megfizetni, a munkavédelemre sem költenek" - emelte ki Lamperth Mónika. Elvégre a feketegazdaságban foglalkoztatottak munkabaleseteit nem jelentik, erről csak becslések állnak rendelkezésre, több forrás szerint azonban az eltitkolás mértéke mintegy 20-25 százalékra is rúghat; így kiemelt célkitűzéssé vált, hogy növelni kell a foglalkoztatás biztonságát.

A munkaügyi bírságok plafonja (20 millió forint) ugyan nem emelkedik, de a súlyos jogsértéseket elkövetők, például feketefoglalkoztatók továbbra is kiszorulnak majd a közbeszerzési eljárásokból (ez tavaly közel 21 ezer vállalkozást érintett), és elesnek az állami támogatásoktól is. A renitens cégek neve pedig egy olyan feketelistára kerül, amely az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség honlapján nyilvánosan elérhető - számol be a Világgazdaság.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek