Hogy alakultak a béremelések idén?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTükrözik az országos bérajánlást az idei fizetésemelések a vállalkozásoknál. Az egyezségek általában 7-8 százalékos emelésről születtek, a Magyar Postánál például átlagosan 7,5 százalékkal lettek magasabbak a keresetek, a közszférában viszont idén öt százalékkal nőttek a bérek - írja a Népszabadság.
Hosszú viták árán sikerült tető alá hozni az óév utolsó napjaiban az idei fizetéseket befolyásoló országos bérajánlást az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A közszférában idén öt százalékkal nőttek a bérek. A versenyszférában a helyi béralkuk eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a vállalkozások figyelembe veszik a kormány és a szociális partnerek közös, 5-7,5 százalékos ajánlását. A megkötött egyezségek többsége 7-8 százalékos béremelésről született - számol be a Népszabadság.
A lap több ágazatban, illetve cégnél is érdeklődött a béralkuk eredményéről. A Magyar Posta már karácsony előtt megállapodott a szakszervezetekkel a több tízezer postás fizetéséről: átlagosan 7,5 százalékkal lett magasabb a kereset, mint tavaly. A vállalat bérpolitikájában meghatározó, hogy a nem minimálbéres dolgozók esetében ott növeljék jobban a keresetet, ahol alacsonyabb a bér, hogy ne nyíljon tovább az olló - tudta meg a Népszabadság.
Az édesiparban átlagosan hat százalékos bérfejlesztést hajtottak végre az év elején úgy, hogy a munkaadók 3 és 9 százalék között differenciáltak. Az építőiparban a garantált bérminimumra történő ráállás 4,5-13 százalékos alapbéremelést jelent, ez 8 százalékos átlag. A súlyos helyzetben lévő ruhaipari vállalkozások általában a kötelező minimálbért fizetik, amely ma 69 ezer forint. A béren kívüli juttatások közül legfeljebb étkezési utalványt kapnak a dolgozók, de azt se minden munkahelyen.
Rendkívüli mértékben szórt az alapbéremelés a vasaságazatban. Hódi Zoltán, a vasasszakszervezet alelnökének tájékoztatása szerint a gépipari vállalatoknál 5 és 13 százalék között emelték a béreket, keresetben viszont ez átlagosan 8-9 százalékos növekedést mutat ott, ahol a megállapodás része a 13. havi fizetés, a kis összegű ajándékutalvány és az üdülési csekk.
A közel félmillió embert foglalkoztató kereskedelemben az országos bérajánlás felső határa körül születtek helyi megállapodások, a kis cégek 30-40 százalékánál ennél is többel, 8-9 százalékkal nőtt a fizetés. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke azt jósolja, hogy a bolti alkalmazottak reálbére átlagosan 4-5 százalékkal lesz több 2008-ban.
Dávid Ferenc, a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára azt mondta: a vállalkozások az adómentes természetbeni juttatások összegének növelésére is figyeltek - az adómentesség határáig.
Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?