kapubanner for mobile

Újra a régi munkahelyen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ritka a korábbi munkaadóhoz való visszatérés, ám van rá példa. A tapasztalatok szerint a hazai kis-és középvállalatok e tekintetben kevésbé rugalmasak: nem számolnak többé a cégtől eltávozottakkal. Az egykori munkatársak visszahívása főként multinacionális környezetben fordul elő, jellemzően 100 esetből két-három alkalommal.

Miért jó egy cégvezetőnek, ha korábbi dolgozót vesz fel? Egyrészt könnyebb a csapatba illesztés, pontosan tudja, mi az elvárás, másrészt a vezető sem zsákbamacskát igazol. Különösen értékes munkatárs esetén a cégek ráadásul jócskán ráígérnek a visszacsábított dolgozók korábbi bérére - olyannyira, hogy sok helyütt az újbóli juttatások mértékét is szigorúan titkosan kezelik. Extrém esetben arra is akadt példa, hogy egy keresett szakember a munkakörében a nyugat-európai bérszínvonalnak megfelelő fizetést markolhatott fel a sikeres újrázást követően.


Az új menedzsment visszahívta



Az egyik televíziós társaságnál középvezetőként dolgozó Tímea is profitált a visszatérésből. A hölgytől közel négyéves munkaviszony után váltak meg - a vezetőség indoklása szerint szaktudása már nem felelt meg a cég jövőbeni elvárásainak. Nem tehetett mást, különösebb szó vagy megjegyzés nélkül távozott a cégtől. Az ügy azonban érdekes fordulatot vett. Egy év múlva a személyügy időközben megváltozott menedzsmentje visszahívta és távmunkában részmunkaidős állást ajánlott az akkorra már kisgyermekes édesanyának - aki örömmel rá is bólintott az ajánlatra. A változás kedvező volt. Tímea szívesen ment vissza a régi kollégák közé és a munkáját jobban megbecsülő vezetéssel a hangot is jobban megtalálja.

Az egykor jól teljesítő munkatársak újbóli megkeresése állásajánlattal az IBM Magyarország Kft-nél is bevált gyakorlat. "Cégünknél a szakértői szinttől a vezetői szintig volt már példa egykori munkatárs újbóli visszahívására " - tájékoztatott Intődy Gábor, a vállalat kommunikációs igazgatója.


A volt főnöknek kell megkeresni



Igaz, egyáltalán nem mindegy, magunktól pályáznánk-e újra vagy egykori munkaadónk kifejezett kérésére történik a "nagy visszatérés". Ez a tény ugyanis jelentősen befolyásolja tárgyalási pozíciónkat és az elérhető előnyöket. Lovász Sándor, az Asio Személyzeti és Gazdaságpszichológiai Tanácsadó Iroda szakmai igazgatója mindenesetre arra figyelmeztet: ha az ötlet egyébként fel sem merült az előző munkaadóban, nem tanácsos a visszatérésben gondolkodni - ha csak menet közben nem történt menedzsment - vagy tulajdonosváltás a cégnél. Csekély a hatékony újrapályázás esélye azoknál is, akik nem önként távoztak, vagy nem átszervezés, leépítés, hanem a nem megfelelő színvonalú munkavégzés miatt bocsátottak el a vállalattól.


Kapós szakemberként 20 százalékkal több kérhető



Keresett szakemberként más a helyzet, lényegesen bátrabban léphetünk fel. Előfordulhat ugyanis: a HR-részleg nem talál alkalmas embert az adott pozícióra, ám a jelentkezők és az egykori munkatársak névlistáját tüzetesen átböngészve végül az egykori kollégát találják a posztra a legalkalmasabbnak. Mivel egyértelműen a korábbinál magasabb bérért és vonzóbb juttatásokért folytatódhatnak a tárgyalások, célszerű a korábbi fizetésünknél legalább 20 százalékkal magasabb összeget és korábban nem kapott juttatásokat - például cégautót is becélozni. Ám Lovász ebben az esetben is óvatosságra int. "Kedvezőnek tűnő ajánlat esetén se kapkodjuk el a válaszadást. Először körültekintően tisztázni kell az összes feltételt - a leendő munkatársak személyét, a bérezést, a juttatásokat. Mindehhez legalább két tárgyalási körre van szükség" - ad tanácsot Lovász Sándor.

Takács Gabriella
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek