kapubanner for mobile

Katona Gyöngyi, a Nokia Komárom Kft. senior HR vezetője

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Katona Gyöngyi, a Nokia Komárom Kft. senior HR vezetője 12 éve foglalkozik aktívan olyan vállalati megoldások fejlesztésével, bevezetésével és működtetésével, amelyek közvetlenül az emberekhez szólnak.

Katona Gyöngyi szakmai pályafutását a PW egyik regionális képzési partner központjában, a Premiere Consultingnél kezdte, ahol trénerként dolgozott az 1990-es évek elején Magyarországon induló vagy már jelenlévő multinacionális vállalatok részére kifejlesztett angol nyelvű vezető fejlesztési programokban. Később a PricewaterhouseCoopers Dynasofthoz került menedzseri minősítésben, hogy a vezetési tanácsadási területen, integrált informatikai bevezetések keretében, változásmenedzsmenttel és folyamatfejlesztéssel foglakozzon. Innen az Andersenhez váltott a Human Capital Solutions csoport vezetésére, majd a cég megszűnése után az Earnst & Youngnál folytatta tanácsadói pályafutását.

2004-ben saját tanácsadócéget alapított Aubergine névvel, amely HR tanácsadást folytatott a Nokia, a Novonordisk és számos nagyvállalat részére. Legfrissebb munkái közül úttörő és példaértékű programnak tartja a British American Tobacco HR csapatával közösen létrehozott rugalmas munkakörnyezetet és kiegyensúlyozott életvitelt biztosító programot, amelyben a szolgáltatások kialakítását vizuális kommunikációs kampány keretében ismertették meg a munkatársakkal.

Katona Gyöngyi jelenleg a Nokia Komárom Kft. senior HR vezetője, ami rendkívül összetett kihívást jelent a komáromi gyár és a budapesti iroda számára nyújtott HR szolgáltatások megvalósítása tekintetében. Emellett rendszeres meghívott előadója a CEU HR előadásainak, hazai szakmai konferenciáknak, és alapítója volt 2003-ban az Ernst & Young Summer University for HR Professionals kurzusnak. Tagja továbbá a személyügyi szakembereket tömörítő Chartered Institute of Personnel Developmentnek.


Emberközpontú szemlélet



Elkötelezett képviselője az ún. "people managementnek", szemben az oly sok helyen alkalmazott "paper managementtel". A progresszív, letisztult vállalati értékeken alapuló HR-t tekinti életképesnek, amely ott van a vállalat mindennapjaiban, a vezetők asztalán található friss tavaszi virágon át az emberek kedvenc történetein keresztül a corporate scorecardig. Vallja, hogy "a vállalati folyamatok, rendszerek mögött mindig arcok, emberekből álló csoportok vannak, akikhez szólunk, és akikkel egyetértésben közösen szeretnénk megváltoztatni, elérni valamit."


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek