kapubanner for mobile

A cégek felénél nincs HR-stratégia

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A vállalatoknak kevesebb mint a fele tartja fontosnak a dolgozók képzését, az utánpótlás-nevelést pedig alig az ötödük. Étkezési jegyet és mobiltelefont csaknem az összes cég juttat az alkalmazottainak, ám a fizetést csak a 60 százalékuk emeli évente, néhányan akkor is csak a vezetőkét. Sokuknál a HR-stratégiák is gyerekcipőben járnak - derült ki az Országos HR Benchmark-felmérésből.

A 2007-es évben is elkészítette a DGS Global Research, a HR Portal, a HR Mesterkurzus, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola Menedzsment és Emberi Erőforrás Intézete az Országos HR Benchmark-felmérést. A kérdőívet 271 vállalat töltötte ki, a válaszadó cégek tevékenységi köre a gazdaság teljes egészét lefedi. Többségük a kevesebb mint 50 főnek munkát adó kisvállalkozások közül került ki.

Szinte az összes megkérdezettnél dolgoznak diplomások, a férfiak és a nők aránya kiegyenlített (117-114 fő). Felsőfokú szakképzettséggel rendelkező munkavállalót a cégek kétharmada, érettségizetteket pedig a 81 százalékuk foglalkoztat. Szakmunkás végzettségű alkalmazottja (188 férfi és 843 nő) a vállalatok felének van, azon munkaadók aránya pedig, amelyek általános iskolát végzetteket is dolgoztat, 37 százalék.

Nem mindenhol van HR-szervezet

A felmérés a emberi erőforrás gazdálkodás helyzetét kívánja bemutatni, ezért meglepő, hogy a válaszadók kétharmadánál van csak valamiféle HR-szervezet. A tanulmány szerint a magyarázat az lehet, hogy a cégek jelentős része a kisvállalkozások közül kerül ki, ezért önálló szervezetük nincs a ennek a tevékenységnek az elvégzésére, hanem ez vagy az ügyvezetés, vagy a gazdasági részleg feladata.

A teljes szervezeti létszámhoz képest a HR-esek aránya átlagosan 5 százalék. Toborzással és kiválasztással az emberi erőforrás gazdálkodásra fordított összes idő 20 százalékában foglalkoznak, belső szabályzatok készítésére idejük 11 százaléka, szervezetfejlesztésre pedig közel 10 százaléka jut. A munkavállalók fejlesztése, oktatása, a karriermenedzsment és az utánpótlás-nevelés napjuknak 11 százalékát teszi ki átlagosan, a teljesítménymenedzsment viszont még a 8 százalékot sem éri el.

Kiválasztás, fejlesztés és értékelés

A megkérdezettek háromnegyede alkalmaz kiválasztási eljárást. A toborzási csatornák vizsgálata meglepő eredményt hozott: a cégek 66 százaléka az inteneten keresi a leendő dolgozókat. Ezt követi – 3 százalékkal lemaradva – az ismeretségen keresztül történő munkáskeresés. Ennek az az oka, hogy az ismerős által ajánlott munkaerőben a vállalatvezetés jobban megbízik, mint abban, aki most jött be az utcáról. A hátránya azonban, hogy belterjességet okozhat.

A munkavállalók tudatos fejlesztését a válaszadók cégek közül csupán 123-nál végeznek. Ez általában e-learning, csapatépítés, vezetőképzés, szakmai továbbképzés, nyelv- és informatikai oktatás, workshop vagy akár készségfejlesztés. A részvevők jelentős részénél nincs karriermenedzsment és a válaszadók fele nem is tervezi a bevezetését. A felmérés készítői így arra a következtetésre jutottak, hogy a cégek nem tartják fontosnak az utánpótlás kinevelését.

A teljesítményértékelés a válaszadók 65 százalékánál ma is működik, 15 százalékuk a közeljövőben tervezi a bevezetését. Több módszert is használnak a vállalatok: gyakori a beszélgetés, a kérdőíves felmérés, önértékelés és vezetői értékelés összevetése.

Az ember, mint erőforrás nem versenyelőny?

A válaszadók 55 százaléka alakított ki HR-stratégiát, több mint egynegyedük épp most tervezi a bevezetését, viszont csaknem 20 százalékuk még csak nem is gondol rá. Az elemzés szerint ez azt mutatja, hogy a vállalatok ötöde még mindig nem tartja stratégiailag fontosnak, azaz versenyelőnynek a munkaerő-gazdálkodást.

A munkakör-értékelés bevezetése sok vállalatnál akadályokba ütközött, legtöbbször az érdekképviseletek tiltakoztak ellene. A munkaköri struktúra átláthatósága és a besorolási rendszer kialakítása – például a nyilvánosság és a kiszámíthatóság – viszont a nagyobb cégeknél versenyelőnyt eredményezhet. A felmérésben részt vevők több mint kétharmada már alkalmaz munkakör-értékelést.

Sok a jogász, kevés a mester-szakmunkás

A létszámtervezésre is rákérdező felmérésből kiderült: a válaszadók több mint 80 százaléka érzi úgy, hogy a munkaerőpiac nem tud elegendő dolgozót biztosítani számára. A legnagyobb hiány a magasan kvalifikált szakmunkásokból, mesterekből van, ám még mindig nagyon alacsony a mérnökök száma is. A hiányszakmák között találjuk az értékesítőket, a számítógépes vagy minőségbiztosítási szakembereket, valamint a karbantartókat. A jogi és gazdasági területen, valamint a marketing és az adminisztrációs munkaköröket betöltők számára telített az álláspiac.

Azokban a munkakörökben, ahol élesebb a harc a munkavállaló megszerzéséért, beindult a munkaerő-csábítás. Ez kiváló lehetőséget jelent a HR-szolgáltató és a közvetítő cégeknek. A legnehezebben megtartható alkalmazottak között a hiányszakmák képviselői mellett az eladókat, a gazdasági és informatikai szakembereket sorolták fel a cégek.

Kíméletes elbocsátosok

A válaszadók csaknem egyharmadánál volt már csoportos létszámleépítés. Legtöbben megpróbálták „puha” módszerrel – azaz korengedményes nyugdíjazással, közös megegyezéssel – megoldani. Az elbocsátottakról való gondoskodás során a volt munkáltató segíthet a munkanélkülieknek vállalkozóvá válni, pszichológiai tanácsadást, karriertréninget vagy átképzést szervezhet. Ez azonban még a szervezetek kis hányadára jellemző igazán, a legtöbben (45 százalék) megelégszenek a törvény által előírt anyagi juttatással, végkielégítéssel.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek