kapubanner for mobile

Szűts Ildikó, a Magyar Posta általános vezérigazgató-helyettese

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szűts Ildikó általános vezérigazgató-helyettesi vezetése alatt a Magyar Posta 2007-ben megnyerte a Munkaügy és Szociális Minisztérium által meghirdetett legjobb Esélyegyenlőségi Terv pályázatot, illetve szintén az esélyegyenlőség kategóriában az "Év legjobb HR csapata" kitüntető címet.

Szűts Ildikó
Szűts Ildikó az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem személyügyi szakán szerzett diplomát. Szakmai pályafutását - egyetemi tanulmányait követően - 1984-ben gimnáziumi tanárként kezdte. 1990-1991 között a Magyar Gazdasági Kamara Oktatási Központjában a német-magyar oktatási kapcsolatok és képzési programok felelőseként tevékenykedett, majd 1992-től 1998 végéig a Human Investment Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójaként számos privatizációs, reorganizációs és felszámolási program humán projektet, valamint több jelentős magyar vállalat (pl. MATÁV, BAT, Antenna Hungária Rt., Hírközlési Felügyelet, Soproni Szőnyeggyár, Volán-társaságok stb.) humán erőforrás rendszerének és képzési stratégiájának kialakítását irányította.


A Magyar Postára esett a választása



1999-ben került először kapcsolatba a magyar gazdaság egyik legnagyobb foglalkoztatójával, a Magyar Postával, ahol kezdetben mint a Human Investment ügyvezető igazgatója vezette a humán erőforrás helyzetfelmérő projektjét. Az általa végzett tanácsadói tevékenység olyan mértékben sikeres volt, hogy a modern humán szervezet létrehozására, illetve az általa tanácsadóként javasolt változások végrehajtására már mint a Társaság humán erőforrás fejlesztési igazgatója kapott megbízást. Későbbi karrierpályáján is hű maradt a Magyar Postához, 2000 novemberétől főigazgatóvá, 2002-től humán erőforrás vezérigazgató-helyettessé, majd 2007 májusától a humán és a stratégiai terület integrálásával általános vezérigazgató-helyettessé nevezték ki .

A Magyar Postánál elsődleges feladatául a humán rendszerek kialakítását tűzte ki, ezzel pedig megindult a társaságnál egy tudatos rendszerépítés. A vállalat munkaerő-állományának egységes elvek alapján történő pozicionálása érdekében elsőként a munkaköri rendszer kialakítása történt meg, hogy ezzel biztosítsák az egységes szakmai, képzettségi követelményrendszert. Kialakításra került továbbá a társasági kompetenciatérkép is, amely meghatározta a sikeres és kimagasló teljesítményhez szükséges készségeket, képességeket. Szűts Ildikó emellett létrehozta a társaság Belső Értékelő Központját, amely a vezetők kiválasztási tevékenységének támogatása mellett az eljárások költségeinek csökkentését, hatékonyságának növelését és a beválási arány javulását eredményezte.

Újszerű kezdeményezése volt a Tehetségbank kialakítása is, amely fejlesztési programjával hozzájárult a jövő postájának kvalifikált szakembergárdájának biztosításához. Ezek segítségével társasági szinten egységesítette, illetve rendszerbe állította a toborzási, kiválasztási és a vezető-utánpótlás folyamatokat, miközben a képzési rendszer is megújult: a modul rendszerű képzési struktúra rugalmasabbá, a piaci környezeti kihívásokhoz jobban alkalmazkodóvá vált. Ennek is köszönhető, hogy a Magyar Posta Zrt. Oktatási Központja ma már akkreditált felnőttképzési intézmény.


Szerteágazó tevékenységek



Az általános vezérigazgató-helyettes szakmai tevékenysége kiterjed a stratégiai, minőségirányítási, HR fejlesztési, HR gazdálkodási, a társasági külső- és belső kommunikációs, illetve participációs folyamatok irányítására, valamint a társaság menedzsmentjének tagjaként a stratégai döntéshozó testületekben történő szerepvállalásra. A participáció területén elért eredmény a hét érdekképviselettel történő rendszeres párbeszéd és a munkabéke fenntartása, e nélkül ugyanis lehetetlen volna javítani a Magyar Posta piacképességén - vallja Szűts Ildikó.

A szakember fontosnak érzi a társadalmi felelősségvállalást, ezért általános vezérigazgató-helyettesként irányítja a társaság CSR-tevékenységét. Kezdeményezésére csatlakozott 2005-ben a Magyar Posta az "Egészség Hídja Összefogás" programhoz, amellyel mint HR vezető és mint nő is a mellrák elleni védekezésre, a megelőzés jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet.


Tobzódik a díjakban



Szűts Ildikó irányítása alatt a Magyar Posta 2006-ban elnyerte az Investor in People-díjat. Ezt a rangos nemzetközi elismerést olyan szervezetek nyerhetik el, amelyek nagy gondot fordítanak munkatársaik fejlesztésére annak érdekében, hogy magas teljesítményekre legyenek képesek. Ezzel párhuzamosan a világ postai szolgáltatóinak Oscar-díját, a World Mail Awards-díj People Management kategória elismerését is megszerezte, ezzel is továbbnövelve a cég értékét a várhatóan 2009-től liberalizálódó uniós piacon. Rá egy évre újabb díjjal gazdagodhatott a vállalat, 2007-ben ugyanis megnyerte a Munkaügy és Szociális Minisztérium által meghirdetett legjobb Esélyegyenlőségi Terv pályázatot, illetve szintén az esélyegyenlőség kategóriában az "Év legjobb HR csapata" kitüntető címet.


A tudás mindenkinek jár



Szűts Ildikó megszerzett ismereteit és tapasztalatait szívesen osztja meg másokkal, ezért is vállalt társszerzői szerepet a HR a XXI. században című könyv megírásában. Mindemellett számtalan konferencián, egyetemi kurzusokon tart előadást a Magyar Posta képviseletében a HR szakterület szerepéről, humán erőforrás fejlesztési lehetőségekről, HR eszközökről és az ezek által elért eredményekről.

Fontosnak tartja továbbá az idegen nyelvek ismeretét, meggyőződése ugyanis, hogy vezetői pályafutása alatt a megszerzett orosz, német és angol nyelvtudás rendkívüli mértékben segítette a kapcsolatépítést a szakmai munkája során.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek