Másfélmilliós bevétel az esélyegyenlőségi Civil Liciten
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözel másfélmillió forint összértékben keltek el szolgáltatások a Magyarországon először megrendezésre kerülő Civil Liciten 2008. április 6-án a Millenáris Parkban. A licit során civil szervezetek kínálták fel árverésre azon szolgáltatásaikat, melyek az esélyegyenlőség megteremtését szolgálják. Az aukció két házigazdája Hajós András és Winkler Nóra voltak.
Először, másodszor, senki többet harmadszor - ez a mondat összesen hétszer hangzott el Winkler Nóra szájából azon a különleges aukción, ahol most nem műtárgyakra, hanem értékes, az esélyegyenlőséget megteremtő szolgáltatásokra lehetett licitálni a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartó cégeknek, vállalatoknak. A Civil Liciten összesen 15 szervezet, 15 szolgáltatását bocsátották árverésre, melyek pályázat útján nyerték el a jogot az aukción való részvételre. Az aukción elkelt szolgáltatások összértéke közel másfél millió forint - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az árverésen licitálásra kerülő szolgáltatások elsősorban négy fő területre összpontosítottak, így a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolására, a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtésére és munkához jutására, a hátrányos helyzetű és roma esélyegyenlőség kérdésére, illetve egyéb diszkriminációval sújtott társadalmi csoportok segítésére. Így voltak a licitre kerülő szolgáltatások között tréningek, képzések, esélyegyenlőségi terv, illetve CSR (Corporate Social Responsibility - társadalmi felelősség vállalás) stratégia elkészítésére vonatkozó szolgáltatások, önkéntes programok, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élők munkaerő-kölcsönzésére vonatkozó szolgáltatások.
Az egyik legsikeresebb licitre kerülő termék a Faág Baráti Kör Egyesület által árverésre bocsátott önkéntes program volt, melynek során a győztes licitáló vállalat dolgozói egy közösségi tér kifestésében vesznek részt az egyesületnél tanuló állami gondozásban élő fiatalokkal közösen. A civil szervezet szerint az együtt végzett munkának köszönhetően a munkavállalónak fokozódik elköteleződése a közösség és annak tagjai iránt, ismeretre tesz szert az egyesület célcsoportjába tartozó fiatalokról, illetve az információk, és a személyes kontaktus lehetővé teszi a sztereotípiamentes gondolkodást, az empátia fejlesztését. A program a kezdő 150 ezer forintos kikiáltási árról indult, s 300 ezer forintért kelt el.
200 ezer forint kikiáltási áron kelt el a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány terméke, mely akadálymentes környezet kialakítására vonatkozott. A szolgáltatás igénybevétele során az alapítvány elvégzi egy kijelölt épület akadálymentességi felmérését. A felmérés eredményei alapján tanácsadást nyújtanak az épület akadálymentesítésének lépéseire, költségeire vonatkozóan.
Kommunikációs és esélyegyenlőségre érzékenyítő drámatréninget bocsátott árverésre a Káva Kulturális Műhely, mely 295 ezer forintos áron kelt el. A drámatréning során mások szerepébe bújva egy közös történetet hoznak létre a résztvevők. A drámatréning hatékony segítség lehet többek között a munkahelyi kiégés megelőzésére, a társadalmi felelősségvállalás megtervezésére, a a diszkrimináció csökkentésére, a szabálytudat erősítésére, valamint a generációs és nemek közötti feszültségek kezelésére.

Megduplázott kikiáltási ár

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?