Civilek a gyöngyösi autógumi-gyár ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAláírásgyűjtés megindítását tervezi az indiai Apollo Tyres gumigyártó konszern gyöngyösi beruházásának megakadályozása érdekében a Civilek a Mátraalján Mozgalom - tájékoztatta kedden Gyöngyösön az MTI-t a szerveződés vezetője.
Ugyanis a tervezett üzem szerintük veszélyezteti a szőlő és gyümölcstermesztéséről ismert Mátraalja környezetét, illetve a technológia károsíthatja a gyárban dolgozók egészségét - közölte Fehér Attila.
Úgy vélekedetett, hogy az indiaiaknak ígért 7-9 milliárd forintnyi állami támogatást inkább a helyi kis és középvállalkozások segítésére kellene fordítani, amelyek az Apollo által ígért 1500 munkahelynél sokkal több állást tudnának teremteni az összeg felhasználásával.
Mint elmondta: első lépésként levelet írtak Onkar S. Kanwar-nak, a cég elnök vezérigazgatójának, illetve India magyarországi nagykövetének.
Ugyanis az eddigi hivatalos tájékoztatások során valótlanul állították az illetékesek, hogy az Apollo nem használ majd kormot a gyártás során - szögezte le.
Szerintük ilyen technológia nem létezik; ebben a helyzetben arról kértek tájékoztatást a cégvezetőtől, hogy valójában milyen technológiát alkalmaznak majd Gyöngyösön a gumigyártás során. Mivel,levelükre ez idáig sehonnan nem kaptak választ elkerülhetetlennek tartják az aláírásgyűjtés megindítását - mondta Fehér Attila.
Az Apollo Tyres 300 millió euró értékű beruházása megvalósítását január 16-án jelentette be Újdelhiben Gyurcsány Ferenc indiai üzletemberekkel folytatott tárgyalásait követően.
A miniszterelnök a sikert "a korábbi döntések szektorális hatásának" tulajdonította, vagyis annak, hogy három gumiabroncsgyár a dél-koreai Hankook Tyres, a francia Michelin és a japán Bridgestone is megtelepedett Magyarországon.
Az üzem kezdetben 900, majd 1500 embernek ad majd munkát. A tervek szerint az első szakaszban évi hétmillió gumiabroncsot gyártanak le. Összehasonlításként: a Hankook dunaújvárosi gyára évi tízmillió darabot fog előállítani, ha eléri a teljes kapacitást. Az Apollo Magyarországon legyártott termékeit az európai piacon eladásra kínált személyautókra és terepjárókra szánja.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?