kapubanner for mobile

A fiatalok csupán ötöde öngondoskodó

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A fiatal munkavállalóknak csupán 19 százaléka számít komoly öngondoskodónak, ők több pénztárnak is a tagjai, kedvező az anyagi helyzetük, és szívesen tartalékolnak hosszú távra - derül ki a Medián által az OTP Pénztárak felkérésére készített kutatásból, amelyet hétfőn tettek közzé.

A megkérdezett 16-35 év közötti fiatalok közel háromötödének meglenne ugyan a hajlandósága az öngondoskodásra, azonban e csoport kedvezőtlen anyagi helyzete nem teszi ezt lehetővé. A fiatalok mintegy 21 százaléka képes lenne ugyan az öngondoskodásra, de ők a jelenlegi magas anyagi fogyasztás miatt beáldozzák a jövőbeli megélhetést.

A felmérés rávilágít arra is, hogy a fiatalok nagyon tájékozatlanok pénzügyi-gazdasági kérdésekben, és éppen ebből kifolyólag nem is mérik fel az egyes pénzügyi szektorok jelentőségét még akkor sem, ha az életüket közvetlenül befolyásolja. A fiatalok jelentős része nincs tisztában például azzal, hogy miként fogják majd megállapítani a nyugdíját.

A magánnyugdíj- és egészségpénztárak ismertségét vizsgálva kiderült, hogy az ismertség nem azonos az ismerettel. Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében jó néhányan összekeverték az egyes pénzügyi csoportok tagjait, vagy rosszul tudták a terméket.
A válaszadóknál a magánnyugdíj- illetve önkéntes nyugdíjpénztáruk kiválasztásánál nem a hozamelvárás az elsődleges szempont. Mind a magánynyugdíj-, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a belépés motivációját többségében valamilyen "külső benyomás" jelentette, így főleg a munkahely vagy egy barát, ismerős, családtag ajánlása.

Pénztárválasztásnál is a hozamok csak sokadik szempontként szerepeltek a döntésben.

Az egészségpénztárak vizsgálatánál a 16-35 év közötti munkavállalók negyede még sosem halott az egészségpénztárakról. Az élőtakarékosságnak ezt a formáját a magasabb jövedelműek választják, ugyanakkor nem ők a legtájékozottabbak, hanem a legalacsonyabb jövedelműek.
A belépési motivációt - hasonlóan a magánnyugdíjpénztárakhoz - itt is főképp a munkahelyi döntés határozza meg.

A főállásban dolgozó fiatalok számára az egészségpénztári tagság akkor vonzó, ha a munkáltató átvállalja a fizetést, vagy amennyiben adókedvezményhez jutnak általa. Vagyis, nem annyira az egészségügyi kiadások finanszírozásának megkönnyítését, hanem elsősorban a járulékmentesen jövedelemhez jutást részesítik előnyben az egészségpénztári tagsággal kapcsolatban.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek