Ne feledkezzünk meg a leépítések túlélőiről sem!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hitelválság miatt egyre több cégnél hallani leépítésről és költségcsökkentésről. Az ilyen lépések viszont gyakran azért nem sikeresek, mert a menedzsment nem tudja kellőképpen motiválni a megmaradt munkaerőt - derül ki egy kutatásból, melynek eredményeit a Management-Issues elemzi.
Több mint egy évtizedes növekedés után a cégeknek most szembe kell nézniük a világgazdaság lassulásával, sok vezető azonban megfeledkezik arról, hogy a dolgozók ilyen helyzetben is boldogok és elégedettek maradjanak. Az amerikai Katzenbach Partners cég által végzett felmérés legfőbb tanulsága, hogy a leépítések és költségcsökkentő intézkedések gyakran azért nem érik el a kívánt hatást, mert a menedzsment megfeledkezik arról, hogy kellő motivációt adjon a megmaradó dolgozóknak.
Ha egy cég nem motiválja kellőképpen az alkalmazottakat, akkor az egész takarékossági intézkedés eredménye kerülhet veszélybe - állítják a szakemberek. "A nehéz időkben még fontosabb a dolgozók bíztatása, mivel a kiegyensúlyozott munkaerő hatékonyan tudja végrehajtani a költségcsökkentő intézkedéseket hosszú távon" - nyilatkozta Jon Katzenbach, a felmérést végző cég alapítója.
"Fontos, hogy a dolgozók a vállalat céljaiért dolgozzanak, ne pedig ellenük" - tette hozzá Katzenbach.
Az év elején Finnországban készült egy másik felmérés, mely azt mutatta ki, hogy a leépítések túlélői között nagyobb eséllyel fordulnak elő lelki betegségek, mivel nehezen dolgozzák fel azt, hogy a kollégájuk otthagyta a céget.
A Katzenbach Partners véleménye az, hogy a gazdasági visszaesések idején érzelmileg kell motiválni a dolgozókat abban, hogy segítsék a vállalat céljainak elérését. A trükk az, hogy a vállalati kultúra részévé kell tenni a megtakarítást kezdve egészen a mindennapi spórolással.
"Túl sok cégvezető gondolja úgy, hogy a létszámcsökkentések lényege a határozottság, a keménység és a szigor" - véli a Katzenbach Partners egyik munkatársa. Ezzel viszont csak azt érik el, hogy a megmaradó foglalkoztatottak is félteni fogják állásukat, és nem azért fognak dolgozni, hogy a cég céljait elérjék, hanem azért, hogy megtartsák a helyüket

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?