Egymilliárdból újult meg az egri szakképzés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMunkahelyteremtés, munkára ösztönzés, munkára képesítés - ez a foglalkoztatás bővítésének, és ezen keresztül a gazdasági növekedés felgyorsításának az alapja. E célok teljesülését szolgálják az uniós forrásból meghirdetett pályázatok is. Köztük azok, amelyek lehetővé tették, hogy több mint egymilliárd forintos beruházással elkészüljön az egri Térségi Integrált Szakképző Központ.
Az egri intézmény a többi között összehangolja egymással a térség munkaerőigényét és munkaerőképzését, de felnőttoktatási intézményként, azaz új piacképesebb szakmát adó képzőhelyként is funkcionál majd.
A Központi Képzőhely építése már tavaly szeptemberben megvalósult, ám az eszközbeszállítás, illetve azok beszerelése nemrég fejeződött be, így a tervezett időpontban, 2008. május 28-án sor kerülhetett a Központi Képzőhely ünnepélyes átadására, melyen részt vett és rövid beszédet mondott Kovács István Vilmos úr, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese. A TISZK tulajdonosai képviseletében az átadáson részt vett Eger megyei jogú város polgármestere, Habis László és a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Sós Tamás, országgyűlési képviselő.
A kor követelményeinek megfelelő korszerűségű infrastruktúrára alapozva - a partneriskolák, az iskolafenntartók, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a város és térsége partnermunkáltatóinak együttműködésére építve - olyan önfenntartó képzőhely született, amely képes rugalmasan követni a munkaerő-piaci igények változásait, illetve szükséglet-központú tervezés alapján működik, így a vállalkozások versenyképességét elősegíteni képes, jól képzett és tovább képezhető szakembereket bocsát a munkaerőpiacra. A TISZK feladata továbbá, hogy elősegítse az esélyek kiegyenlítését a munkaerőpiac munkavállaló szereplői között.
Az országban európai uniós és hazai források felhasználásával 16 Térségi Integrált Szakképző Központ került létrehozásra. A TISZK-ekkel kapcsolatos szakmai-pedagógiai és az infrastruktúra-fejlesztési projektek megvalósítása jelenleg is folyik, a befejezési határidő a támogatási szerződések szerint mindkét projektnél 2008. május 31. A TISZK-ek a pályázatban lefektetetteknek megfelelően iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzést is folytatnak, azaz felnőttképzési intézményként működnek majd.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?