kapubanner for mobile

Idén is az építőipar szedi a legtöbb halálos áldozatot

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Továbbra is az építőiparban következik be a legtöbb halálos munkahelyi baleset, bár az utóbbi időben jelentős javulás tapasztalható, legalábbis az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 2008 első negyedéves adatai szerint. Idén ugyanis eddig négy halálos baleset történt, szemben az elmúlt év hasonló időszakának 11-es értékéhez képest - közli a Napi Gazdaság.

Az építőipar nem véletlenül rendelkezik rossz mutatókkal: nagy számban foglalkoztatnak alkalmi munkavállalói könyvvel dolgozókat, akik amellett, hogy képzetlenek, munkavédelmi oktatásban sem vesznek részt. Ebből kifolyólag nem ismerik fel a veszélyhelyzeteket figyelmen kívül hagyják a biztonsági előírásokat: gyakorta nem viselnek például egyéni védőeszközöket, amit az OMMF kiszabott helyszíni bírsággal jogosult büntetni.

Az egyéni védőeszköz biztosításának hiányáért 301 esetben, egyéni védőeszköz használatának elmulasztása miatt pedig 374 esetben volt szükség felügyelői intézkedésre. Az OMMF tájékoztatása szerint az is sokszor előfordul, hogy a tetőszerkezeti munkáknál szinte sohasem alkalmaznak kollektív, illetve egyéni védőfelszerelést. (Például a munkáltató nem jelöl ki rögzítési - kikötési - pontokat a védőeszköz kötélzete számára.)

Ugyanígy a kockázatértékelés elkészítése során a munkavállalókat érintő zaj- és rezgésterheléseket sem veszik általában figyelembe, ahogy az alkalmazott vegyi anyagok (ragasztók, kötőanyagok, tömítőanyagok, oldószerek) kockázatait sem mérik fel. További problémát jelent az OMMF-nek, hogy egyes építőipari beruházások helyszínein finoman szólva sem látják szívesen az ellenőröket: nem egy példa volt arra, hogy a munkahelyi vezető elküldte a felügyelőket és megtagadta a jegyzőkönyv aláírását.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek