Új szakképzési modell - ilyenre még nem volt példa!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDigitális Szakképzési Modellt fejlesztett ki az Apertus Közalapítvány. A hagyományos oktatási rendszerből kiszorultak számára teremtett ezzel szélesebb lehetőséget a továbbképzésekre, hiszen az e-learning technológiára épülő kezdeményezéssel azok is megismerkedhetnek a tananyaggal, akik életkörülményeik miatt nem tudnak iskolapadba ülni.
Három szakma elsajátításában nyújtott segítséget a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program (HEFOP 3.5.2 program) keretében kialakított kísérleti, úgynevezett pilot program, melyet az Európai Szociális Alap is támogatott. A digitális szakképzés modellje ugyan eltér a hagyományos oktatási formáktól, mégis képes a nappali munkarendű képzéstől elvárt képzési minőséget nyújtani.
A részben a Sulinet Digitális Tudásbázisának szakmai tapasztalataira épülő tananyagot használó program figyelembe veszi a speciális igényeket. Az egyéni tanulás azok számára jelent kiváló lehetőséget, akik hátrányos helyzetüknél fogva nem vehetnek részt a jelenléti rendszerű oktatásban. Ez a képzési mód folyamatosan információkat szolgáltat a távoktatási keretrendszerben a diák előrehaladásáról, és ezzel hasonló módon teszi lehetővé az egyéni előrehaladás korrekcióját, mint a jelenléti oktatás.
A kísérleti programot a 2007-2008-as tanévben az Észak-magyarországi Régióban indították el. "A földrajzi adottságok, vagy a családi állapot miatt hátrányos helyzetben lévők kaptak lehetőséget a programmal arra, hogy bővítsék ismereteiket, új szaktudást szerezzenek és így beilleszkedjenek a munkaerő-piaci, foglalkoztatási szférába. A digitális szakképző iskola 2007. szeptemberében 200 fővel indult és 110 hallgató teljesítette az OKJ vizsgára bocsátás követelményeit. Ez az arány elég magas, ha figyelembe vesszük, hogy a program azokat szólítja meg, akiket egyébként is nehéz elérni és az oktatási rendszerben tartani" - mondta el Nagy Zoltán, az Apertus Közalapítvány NFT Iroda vezetője.
A program során élelmiszer- és vegyiáru-eladó, kereskedelmi ügyintéző valamint hegesztő szakterületen indult meg az oktatás. A helyi szintű hozzáférést mentori pontok segítik, 33 helyen került sor számítógépes munkaállomások felállításával mentori pont létrehozására. A program megvalósításában segítséget nyújtanak a konzultációs központok, melyek a hétvégi, illetve az esti szakmai előadások számára biztosítanak helyszínt, a képzések szervezői, a tanulói jogviszony létesítői pedig a Regionális Központok.
A különböző szakmák eltérő jelenléti követelménnyel működnek: míg a kereskedelmi ügyintéző jelöltek hetente egy konzultációs napon találkoztak oktatóikkal, a bolti eladók pedig két alkalommal, addig a hegesztő szakképesítés megszerzése ennél is magasabb megjelenést igényelt.
A program előnye, hogy a digitális szakképző iskolák esetében is érvényes az a közoktatási törvény, mely szerint az első szakképesítés megszerzése ingyenes. A rendszer azonban nagyon rugalmas, hiszen alapvetően az iskola jut el a hallgatóhoz. Ezzel csökken a beutazás költsége, a szabadabb, rugalmasabb forma pedig egyéni előrehaladást tesz lehetővé.
Az Apertus Közalapítvány egyéves programjával példát kívánt mutatni az egyéb oktatási intézmények számára, hogy ők is építsék be képzési programjukba a felnőttképzést, a szervezet a későbbiekben azonban nem indít digitális szakképzést. A továbbiakban módszertani támogató szerepet tölt be, a szakképzés területén ugyanis hasonlóra még nem volt példa Magyarországon.
"A végzősök száma, és a szaktudás árulkodik a modell működőképességéről. A kísérleti program megteremtette a modell országos elterjesztésének lehetőségét, melyet természetesen további - a helyi sajátosságokat vizsgáló felmérések előznek majd meg. A munkaerőpiac vizsgálatába be kell vonni a helyi kamarákat, munkaügyi központokat és az egyeztetés után meghatározni a hiányszakmák névsorát a túlképzés elkerülése érdekében" - mondta el Nagy Zoltán.
Edupress.hu
Speciális igényekre épül

Először Észak-Magyarországon

Mentor pontokkal segítik a hozzáférést
A program során élelmiszer- és vegyiáru-eladó, kereskedelmi ügyintéző valamint hegesztő szakterületen indult meg az oktatás. A helyi szintű hozzáférést mentori pontok segítik, 33 helyen került sor számítógépes munkaállomások felállításával mentori pont létrehozására. A program megvalósításában segítséget nyújtanak a konzultációs központok, melyek a hétvégi, illetve az esti szakmai előadások számára biztosítanak helyszínt, a képzések szervezői, a tanulói jogviszony létesítői pedig a Regionális Központok.
A különböző szakmák eltérő jelenléti követelménnyel működnek: míg a kereskedelmi ügyintéző jelöltek hetente egy konzultációs napon találkoztak oktatóikkal, a bolti eladók pedig két alkalommal, addig a hegesztő szakképesítés megszerzése ennél is magasabb megjelenést igényelt.
Az első ingyenes
A program előnye, hogy a digitális szakképző iskolák esetében is érvényes az a közoktatási törvény, mely szerint az első szakképesítés megszerzése ingyenes. A rendszer azonban nagyon rugalmas, hiszen alapvetően az iskola jut el a hallgatóhoz. Ezzel csökken a beutazás költsége, a szabadabb, rugalmasabb forma pedig egyéni előrehaladást tesz lehetővé.
Példát mutatott
Az Apertus Közalapítvány egyéves programjával példát kívánt mutatni az egyéb oktatási intézmények számára, hogy ők is építsék be képzési programjukba a felnőttképzést, a szervezet a későbbiekben azonban nem indít digitális szakképzést. A továbbiakban módszertani támogató szerepet tölt be, a szakképzés területén ugyanis hasonlóra még nem volt példa Magyarországon.
"A végzősök száma, és a szaktudás árulkodik a modell működőképességéről. A kísérleti program megteremtette a modell országos elterjesztésének lehetőségét, melyet természetesen további - a helyi sajátosságokat vizsgáló felmérések előznek majd meg. A munkaerőpiac vizsgálatába be kell vonni a helyi kamarákat, munkaügyi központokat és az egyeztetés után meghatározni a hiányszakmák névsorát a túlképzés elkerülése érdekében" - mondta el Nagy Zoltán.
Edupress.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?