kapubanner for mobile

A BKV ex-vezérét jelölik ismét a közlekedési szövetségbe

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Továbbra is az eddigi tagokat, köztük Antal Attila ex-BKV vezérigazgatót jelölte a fővárosi önkormányzat nevében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. felügyelőbizottságába - tudta meg az MTI szerdán fővárosi képviselőktől.

Tájékoztatásuk szerint az önkormányzat csütörtök-pénteki közgyűlésének napirendjére pótkézbesítéssel vetetné fel a főpolgármester-helyettes ezt a javaslatát. A döntés azért sürgető, mivel a kht. főváros által delegált három tagjának a megbízatása szombaton lejár. Abban az esetben, ha a közgyűlés nem venné napirendjére a javaslatot, illetve ha nem hozna döntést, akkor csak a nyári szünet után, augusztus végén határozhatnának ez ügyben - jegyezték meg a politikusok.

A főpolgármester-helyettes jelöltjei között van ismét saját kabinetjének és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes kabinetjének egy-egy munkatársa, politikai tanácsadója. A jelöltek megbízatása 2011. június végéig szól. A kht. felügyelőbizottságába ugyancsak három tagot jelöl az állam, egyet pedig a Pest Megyei Önkormányzat.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek