OÉT: perköltség-mentességet követelnek a szakszervezetek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAmíg a szakszervezeti oldal a munkaügyi perek perköltség-mentességének visszaállítását követelte, addig a munkáltatói oldal ezt mereven elutasította, a kormányzat viszont jövedelemhatárhoz kötné a perköltség-mentességet - erről bontakozott ki vita az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
A szakszervezetek nem fogadják el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium álláspontját, amely szerint a veszélyes munkaköröknél június 30-val megszűnt a kedvezményes, 36 órás munkahét, s azt a munkáltatók 40 órára bővíthetik, és furcsállják, hogy az Alkotmánybíróság szokatlanul gyorsan hozta meg döntését - mondta napirend előtti felszólalásában Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke. Borsik János a kormányzati oldal, pontosabban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felelősségét említette a 36 órás munkahét megszüntetése miatt. Javasolta, hogy az év végéig átmeneti időszak lépjen életbe, s addig maradjon a 36 órás munkahét, közben pedig alakítsanak ki a munkavállalók számára kedvezőbb megoldást.
A kormányzati oldal nevében felszólaló Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a munkaadók és a munkavállalók közötti ügynek minősítette a 36 órás munkahét megszüntetése után kialakuló helyzetet. Megjegyezte, hogy az egészségtelen munkahelyek az utóbbi években fokozatosan megszűntek, ha a helyzetet a munkavállalói oldal másként látja, akkor felülvizsgálati ügyben az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelethez kell fordulni. A munkáltatói oldal a kérdésben az Alkotmánybíróság döntését tartja mértékadónak.
A napirenden szereplő munkaügyi perek perköltség-mentességének visszaállítását sürgette Pataky Péter, a munkavállalói oldal szóvivője. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint a munkaügyi perek munkavállaló alanyai keresőképtelenek, jövedelem nélküliek. Mivel 2008. februárjában a munkavállalók részére megszűnt a munkaügyi perek perköltség-mentessége, Pataky Péter annak jövedelemhez kötött visszaállítását kezdeményezte, s ez havi 600 ezer forint alatti jövedelemnél lépne életbe.
A kormányzat nem kívánja maradéktalanul visszaállítani a jövedelmi viszonyoktól független támogatási formát, azaz a perköltség tárgyi költségmentességét - mondta Avarkeszi Dezső, az oldal szóvivője. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára indoklását azzal folytatta, hogy a kormányzat indokolatlannak és a jogkereső állampolgárok más csoportjával szemben méltánytalannak tartja, hogy több százezer forintos, olykor milliós nagyságrendű kereset mellett is mentesítse a munkavállalót a költségviseléstől és annak kockázatától is. A kormányzati oldal azt javasolja, hogy a perköltség azok számára legyen ingyenes, akiknek havi nettó jövedelme nem haladja meg a 171 200 forintot. (Ez az összeghatár a munkaügyi perek megközelítően 80 százalékában biztosítana perköltség-mentességet.)
A munkáltatói oldal nevében Geiger Éva mereven elutasította a perköltség-mentesség visszaállítására vonatkozó javaslatot arra hivatkozva, hogy ingyenesség esetén mindenki felelőtlenül indíthat pereket. A munkáltatói oldal attól is tart, hogy ingyenesség esetén a vállalati jogászok és humán-erőforrás szakemberek munkaidejét jelentősen leköti a perekben való részvétel.
Simon Gábor, a kormányzati oldal szóvivője, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára további egyeztetéseket javasolt, és a szabályozás módosításának várható határidejét augusztus-szeptemberre prognosztizálta, ha rendeletmódosítással megoldható a kérdés. Ha törvényi szabályozásra van szükség, akkor a második félévi törvénykezési folyamat során jöhet létre a megállapodás - tette hozzá.

Perköltség-mentességet követelnek a munkavállalók

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?