kapubanner for mobile

Evások figyelem: hétfőn határidő!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak július 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük a második negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel a július 12-iki határidő szombatra esik.

Május végéig 41,5 milliárd forint eva bevételt könyvelt el a költségvetés. A költségvetésben az év egészére 168,7 milliárd forintos eva előirányzat szerepel. A múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal kevesebb evát, 152,8 milliárdot fizettek be a vállalkozók a költségvetésbe, ebből decemberben 43,8 milliárdot. A múlt év első öt hónapjában 36,2 milliárd forint eva érkezett be az adóhivatalhoz.

Az eva "karrierje" lényegében töretlen: az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek.

Az adókulcs 2006. októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka. Az egyszerűsített vállalkozói adót azok a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók választhatják, amelyek illetve akik éves árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek