Mercedes-gyár: szeptemberben kezdődik a toborzás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ITD Hungary már gyűjti és szűri azokat a vállalkozásokat, amelyek szállíthatnak majd a német autóipari multi kecskeméti üzemébe. Szeptemberben kezdődik az országos méretű toborzás, de már most is lehet jelentkezni.
"Leginkább azok a kis- és középvállalkozások számíthatnak sikerre, amelyeknek már van autóipari tapasztalatuk, vagy eleve ezen a területen működnek, de ez önmagában nem lesz feltétel" - tudta meg az FN a befektetésösztönzéssel és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó ITD munkatársától.
Meg kell adni a tulajdonosi szerkezetet, az elsődleges tevékenységi kört és a legfontosabb beszállítókat. Az úgynevezett előminősítési rendszerben technikai és pénzügyi szempontokat is vizsgálnak majd. A termelési mutatók mellett az irányítási és minőségbiztosítási rendszert is átvilágítják, de kíváncsiak lesznek például a mérőműszerek típusára és életkorára is. A pénzügyi adatok közül elsősorban az adózás előtti nyereséget, a saját tőkét és a likviditási mutatókat nézik. E cégadatokat már el lehet küldeni az ITD-nek, az [email protected] címre.
Ködös igények
Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy milyen igényei lesznek a Daimlernek, - várhatóan szeptemberben küldik el Magyarországra az elsőkörös kritériumlistákat és a keresett darabszámokat. Információink szerint jelenleg még csupán a felső vezetés kiválasztása zajlik Stuttgartban.
Azt sem hozta még nyilvánosságra a német multi, hogy mely elsőkörös beszállítói követik majd Magyarországra, de autóipari szakértők szerint egy ilyen nagyméretű gyártó esetében több beszállítót is szeretnek 70100 kilométeren belül letelepíteni. Az interior bedolgozók (az ülések és a belső burkolatok gyártói) tipikusan a központi üzem közelében helyezkednek el, de gyakran a karosszériásoknak is egy közeli ipari parkban találnak helyet, a magas szállítási költségek csökkentése céljából.
Hamarosan már mindenki tudni fogja
Szeptember elején, amint a Daimler pontosan meghatározta az igényeit, indul a magyar befektetésösztönzési cég országjáró roadshow-ja. Önkormányzatokat, iparági klasztereket, helyi és országos kamarákat fognak megkeresni, ahol pontosan ismertetik a német cég feltételeit és igényeit. Az előzetesen összeállított listákról azonban előbb be lehet kerülni az elit körbe. Fontos tényező az idő, ugyanis akár több év is kell a technikai, szervezeti és nyelvi felkészülésre.
Az ITD egyébként többfajta felkészítő, úgynevezett inkubációs programmal áll a vállalkozók rendelkezésére. A legrövidebb ezek közül 3 év. A szervezet honlapján találhatnak egy kilencvenoldalas, alapismereteket és gyakorlati példákat kínáló, úgynevezett Beszállítói kézikönyvet, amely jó alap lehet az induláshoz.
"A kis- és középvállalkozóknak azonban a felkészítés mellett komoly anyagi támogatás is kellene" - fogalmazott az FN-nek Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Az uniós források mellett az EXIM Banknál jelenleg készül egy kifejezetten az autóipari beszállítóknak szóló speciális hitelprogram.
Alig van itthon szakember
A Mercedes gyár 2500 fős, mérnökökből és magasan kvalifikált szakmunkásokból álló alkalmazottait (nem is beszélve a közvetlen beszállítók emberigényéről és a magyar kkv-k foglalkoztatottjairól) folyamatosan képezik majd szeptembertől, három-négy éven át.
Kecskeméten például tűkön ülve várják a németek igényeit, ugyanis az új tanévben szeretnék elindítani a speciális szakképző osztályokat. Hogy Magyarország miképpen lesz képes kitermelni ezt a munkaerőt néhány év alatt, az még kérdéses, különösen annak fényében, hogy jelenleg is hiány van ezekből a szakmákból.
Vezető kormányzati és ITD-s körökben többször is elhangzott, hogy a Daimler az infrastruktúra fejlettsége mellett a jó mérnök-szakmunkás munkaerő és képzés miatt döntött végül Magyarország mellett. Azt azonban már most lehet látni, hogy néhány száz mérnököt Németországból hoznak majd, mert Kecskeméten német ügynökök lakások százait keresik, és az önkormányzat is több száz család elhelyezésében gondolkodik.
Ahhoz, hogy minél több magyar munkavállaló és cég dolgozhasson a Mercedes autókon - és ne az olcsó román és török alkatrészeket és dolgozókat hozzák be az országba -, fontos időben és hatékonyan felkészülniük a magyar vállalkozóknak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?