Pert nyert a hamis nyelvvizsgával tanító tanár
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPert nyert első fokon munkáltatójával szemben az a tornatanár, aki hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal tanított a baranyajenői általános iskolában - értesült az Új Dunántúli Napló.
Az okirat hamisságára azután derült fény, hogy a pedagógus balesetet szenvedett: számítógép-monitorral a kezében keresztülesett a gyerekek által elé húzott széken. Ezt követően a pedagógus egy évig táppénzen volt, majd a történtek miatt pert indított munkáltatója ellen. A bíróság elsőfokú ítéletében az eset miatt hárommillió forint megfizetésére kötelezte az azóta megszűnt intézményt fenntartó baranyajenői önkormányzatot annak ellenére, hogy a rendőrség a cikk szerint később megállapította: a tanár alkalmi ismerősétől, 170 ezer forintért vásárolta nyelvvizsgáját.
A pedagógus azért nem volt büntethető, mert időközben letelt a bűncselekmény elkövetésének hároméves elévülési ideje. Az ügyészség nem fogadta el az Oktatási Hivatal elnöke, Bakonyi László érvelését, aki szerint az elévülési idő nem az okirat bemutatásától számolandó, mert a tanár folyamatosan jogtalan előnyhöz jutott, s ez az iskolában betöltött közalkalmazotti jogviszonyának végéig fennállt.
Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója azt mondta: évente hatezer diák végez az intézményben, ilyen nagy létszám esetén nincs lehetőség az összes bizonyítvány automatikus ellenőrzésére - olvasható a baranyai napilapban.
Új Dunántúli Napló/Magyar Nemzet

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?