kapubanner for mobile

Lesz személyi változás az állami vállalatokban, felügyelő bizottságokban?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem áll érdekében a kormánynak lapátra tenni az SZDSZ közeli delegáltakat az állami nagyvállalatok igazgatósági és felügyelő bizottsági tagságából, illetve a regionális fejlesztési tanácsokból. Sajtóinformációk szerint az a legvalószínűbb, hogy a lejárt mandátumokat már nem a szabaddemokraták kapják majd meg, írja a Hírszerző.

Nem ad a kormány központi utasítást arra vonatkozóan, hogy mi legyen a sorsa az állami cégekben az SZDSZ-hez kötődő felügyelő bizottsági és igazgatótanácsi tagoknak - tájékoztatták a Hírszerzőt kormányzati források. Az MSZP frakcióvezetője a napokban azt nyilatkozta: "nem életszerű, hogy mindenki ül a helyén, mintha mi sem történt volna, és az SZDSZ még mindig koalíciós párt lenne".

Korábban Gusztos Péter, a szabad demokraták frakcióvezető-helyettese azt mondta: őszre tiszta helyzetet kell teremteni az állami vállalatokban és felügyelő bizottságokban helyet foglaló, a párt holdudvarához tartozó szakértők helyzetét illetően.

Lesz személyi változás, vélekedett korábban Lendvai Ildikó, de erre központi ukázt nem adnak ki.

Miután a legtöbb helyre a gazdasági minisztérium, mint illetékes tárca delegált, korábbi SZDSZ-es minisztériumként a szabad demokrata holdudvarból "válogattak", de az egészségügyi és a környezetvédelmi tárca is sok tagot delegált. A küldöttek között sok a megyei szintű vezető, de többen kötődnek Kóka János korábbi gazdasági miniszterhez is.

A lapértesülésekkel ellentétben a szocialista frakcióban sincs igény arra, hogy kitegyék állásukból az SZDSZ közeli delegáltakat.

Hírszerző
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek