kapubanner for mobile

Élőlánc a kisiskolák és a falvak megmentéséért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Eddig több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért mozgalomhoz - közölte Lányi András, a mozgalom vezetője. A szakmai szervezetek azt javasolják, hogy az iskolák normatív támogatását az intézményekben folyó szakmai munka színvonala, és ne a létszám és pénzügyi szempontok alapján határozzák meg.

A tavaly indult mozgalom a kisiskolák ellehetetlenítése ellen bontakozott ki és mára országos méretűvé vált; hivatalos szinten azonban gyakorlatilag nem történt semmi a kisiskolák ügyében - mondta Lányi András.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke közölte: a szakmai és érdekvédelmi szervezetek több tárgyalást folytattak az illetékesekkel, akik ígéretet tettek arra, hogy felülvizsgálják az intézkedéseket. Elmondta, hogy a szakmai szervezetek azt javasolják, hogy az iskolák normatív támogatását az intézményekben folyó szakmai munka színvonala, és ne a létszám és pénzügyi szempontok alapján határozzák meg.

Lányi András kérdésre válaszolva elmondta, még nem lehet tudni, hogy hány iskola fog bezárni vagy veszti el önállóságát, mivel ezek a folyamatok még zajlanak, de becslése szerint megyénként mintegy 5-10 iskoláról lesz szó.

A mozgalomhoz csatlakozó települések polgármesterei egyetértenek azzal a célkitűzéssel, hogy nem mennyiségi, hanem minőségi változásokra van szükség a kisiskolák ügyében - hangsúlyozták még augusztus elején kiadott csatlakozó nyilatkozatukban. Kérték, hogy a minisztérium, a magyar kormány szerezzen érvényt az esélyegyenlőség elvének, ez nyilvánuljon meg a támogatások minőségében és mennyiségében is.

A polgármesterek meggyőződése, hogy a kistelepüléseken élő, számos esetben hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és családok számára végzetes következményekkel járhat a helyi iskola bezárása, a gyermekek kényszerű utaztatása. Az iskola bezárása ugyanakkor a családok elvándorlásának veszélyét is jelentősen növeli, ami a falvak kihalásához vezethet.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek