Celebi: nem lesz sztrájk Ferihegyen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Celebi Ground Handling Hungary Kft. szerint a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) által Ferihegyen kilátásba helyezett sztrájkot a vállalatnál működő többi szakszervezet a jelenlegi körülmények között nem támogatja, hatásos sztrájk megvalósítására a LESZ pedig nem képes.
A földi kiszolgáló cég kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében úgy vélekedik, nem igaz a szakszervezet sztrájkot indokoló állítása, mivel a LESZ már azt megelőzően megalakította sztrájkbizottságát, hogy az általa kifogásolt esemény, egy szakszervezeti képviselő elleni munkáltatói eljárás megindult volna. A közleményből kiderül az is: dacára annak, hogy a LESZ kifogásolta a szakszervezeti tisztségviselő elbocsátását, ez a munkavállaló még ma is alkalmazásban áll, igaz, ellene munkáltatói eljárás indult a repülés biztonságára vonatkozó kijelentései miatt. Valóban van olyan szakszervezeti képviselő, akinek munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették, de ennek az volt az oka, hogy a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bevonta az adott munkatárs repülőtéri belépőkártyáját, miután őt büntetőeljárás során elítélték - derül ki a közleményből.
A Celebi ismerteti: eredetileg 81 fős csoportos létszámcsökkentést terveztek, az üzemi tanáccsal folytatott konzultáció során azonban megállapodtak abban, hogy összesen 52 munkavállaló távozik a vállalattól. Közülük 44 rendes felmondással a munkáltató részéről, 8 pedig közös megegyezéssel. A konzultációs folyamatot megállapodással zárta a cég, a csoportos létszámcsökkentést többségében már végrehajtották. A közlemény leszögezi: a Celebi Ground Handling Hungary Kft. betartja a magyar törvényeket és szabályokat, valamint a repülésre és reptérre vonatkozó szabályokat, és a továbbiakban sem fog megengedni semmilyen, a repülés biztonságát fenyegető akciót.
Az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalásában a LIGA Szakszervezetek teljes mértékben kiáll a LESZ mellett, elfogadhatatlannak tartja a Celebi Kft. eljárását, és felszólítja a cég vezetését, hogy mielőbb rendezze a helyzetet, illetve állítsa vissza a törvényes rendet. A Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ) is közleményben tudatta: felháborítónak tartja és tiltakozik a Celebi GH. Kft. azon lépése ellen, amivel egy választott szakszervezeti tisztségviselő repülőtéri belépési engedélyét bevonatta, valamint a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren nemkívánatos személyként kezeli.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?