kapubanner for mobile

Felmérés készül a pedagógusok munkaterheléséről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Felmérés készül a pedagógusok munkaterheléséről - erről állapodott meg Hiller István szakminiszter és Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön Budapesten.

Hiller István a megbeszélés után újságírói kérdésre válaszolva elmondta, van realitása annak, hogy az átfogó, reprezentatív felmérés a következő tanév elejére elkészüljön. A felmérést a tárca és a PDSZ felkérésére egy független cég végzi majd el - tette hozzá. Kerpen Gábor a felmérést azért nevezte fontosnak, hogy kiderüljön, a pedagógusok a megemelt kötelező óraszám mellett heti negyven órában dolgoznak vagy azon túl is kénytelenek időt fordítani feladataikra. Az eredményeket közösen elemzik és értékelik, s mindenki megteszi a szükséges lépéseket a munka törvénykönyvének betartásáért - mondta.

A miniszter magát a találkozót hasznosnak ítélte. Kifejtette: ahogy már korábban is látszott, az Új Tudás program irányával és pilléreivel a PDSZ egyetért. Most kirajzolódott, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben jobban értik egymást, s vannak olyanok, amelyekben a véleménykülönbség továbbra is megmaradt. Hozzátette: abban is jobban értik a másik érvelését, amiben nincs egyetértés. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke közölte: az Új Tudás program irányaival, pilléreivel egyetértenek, de a program öt pillére közül három esetében az "anyag, amiből gyúrják a pillért", nem megfelelő.

Egyetértés van abban, hogy az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükség van a beóvodáztatás támogatására. Abban is megegyezik a felek álláspontja, hogy a tehetséggondozás Új Tudás programban szereplő formájára szükség van - tette hozzá. Ugyanakkor a PDSZ szerint az oktatás jelenlegi finanszírozása azt eredményezi, hogy főként a falusi kisiskolák önállóságukat vesztik vagy megszűnnek. A szakszervezet álláspontja szerint a pedagógusok általános anyagi megbecsülésére van szükség, nem csak egyes kollégákéra. A pályakezdők munkába állását azt könnyítené, ha a keresetemelkedés mellett csökkenne a kötelező óraszámuk. Ugyanez vonatkozik a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusokra is.

Kerpen Gábor szerint a diákok iskolában töltendő idejének növelése segítheti a nehezebb szociokulturális környezetből származó gyermekek társadalmi integrációját. A PDSZ elnöke meghívta Hiller Istvánt arra a szeptember 19-i megbeszélésre, amelynek témája a kisiskolák helyzete lesz. Hiller István elmondta: az oktatási tárca a meghívást elfogadja, s képviselteti magát a rendezvényen. Kérdésre válaszolva közölte, hogy nem szünetelnek a tárgyalások e kérdésben az Élőlánc Magyarországért Mozgalommal.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisiskolák tagintézményekké válnak, ezek alsó tagozaton úgy működnek, mint korábban, a felső tagozat az, amelyet több falu és fenntartó együttesen működtet - mutatott rá a tárcavezető. Elmondta: a rendelkezések az alsó tagozat helyben tartását, tagintézmények, társulások kialakítását szolgálják, a minisztérium szándékának megfelelően. Kerpen Gábor szerint ugyanakkor a társulások sokszor nem veszik figyelembe a települések egyedi igényeit. Megjegyezte: 2007 májusa és szeptembere között több mint 300 közoktatási intézmény szűnt meg.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek