Nemzeti ünnepen is dolgoztatnák a call centereseket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzavazásra bocsátották a parlamentben a munka törvénykönyvének azon módosítását, amely a külföldre irányuló szolgáltatást végző cégek esetében nem tenné kötelezővé a nemzeti ünnep munkaszüneti napként való kezelését. A tervezet szerint ez alól kivételt képeznének azok a tevékenységek, amelyek munkaszervezés útján máshogy is ütemezhetők. A rendelkezés hazánkban több tízezer embert érint.
Suhajda Attila, a Magyar Outsourcing Szövetség elnöke a Világgazdaságnak nyilatkozva elmondta, óriási jelentőséggel bír a nemzeti ünnepeket érintő törvénymódosítás, különösen olyan gazdasági válság esetén, mint a mostani. A szolgáltatásexport, a külföldre nyújtandó szolgáltatások az elmúlt tíz évben egyre nagyobb súllyal etnek latba a magyar gazdaságban. Számos call center jött például létre, amelyeknél komoly kiesést jelent az az elavult szabályozás, amely miatt nemzeti ünnepnapokon nem szolgáltathatnak - magyarázta az elnök.
Suhajda hangsúlyozta, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzetben több vállalat is költségcsökkentésre kényszerül, ezért is lényeges a változtatás. Amellett, hogy vonzóbbá válik tőle Magyarország a külföldiek szemében, azt a jelentőségteljes üzenetet is hordozza, amely szerint hazánk képes alkalmazkodni a globalizált piac nyújtotta körülményekhez.
A Magyar Outsourcing Szövetség elnöke szerint egy évnyi lobbitevékenységükbe került, hogy létrejöjjön ez a módosítás, el kellett ugyanis magyarázni a jogalkotóknak, hogy megváltozott a termelési forma, s már nem lehet egy a nemzetállami viszonyokhoz mereven ragaszkodó munkajogi környezettel talpon maradni. A módosítás körülbelül több tízezer embert érint Magyarországon.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?