kapubanner for mobile

Gyurcsány: Változik a növekedési, inflációs és bérpálya

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Változik a jövő évi költségvetéshez tartozó növekedési, inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták meg.

"Fontos, hogy egyezség jöjjön létre az országban annak érdekében, hogy milyen azonnali lépésekre van szükség, és milyen lépésekre 2009-ben, majd később" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, megemlítve, hogy egyaránt jelezte részvételét a szombati nemzeti csúcson az OÉT munkavállalói és munkáltatói oldala. A miniszterelnök szerint a legújabb pénz- és tőkepiaci fejlemények azt jelzik, hogy "az első árhullámon túlvagyunk", Magyarország és az Európai Unió jól védekezett ezzel a hullámmal szemben. Ugyanakkor a nemzeti csúcson a következő hónapok, illetve a 2009-es év stratégiáját kell közösen kialakítani - tette hozzá.

A kormány most azzal számol, hogy a költségvetéshez kapcsolt makropálya legalább három eleme változik - felelte egy kérdésre a miniszterelnök. Az elemzői véleményekhez igazodva kisebb növekedés és alacsonyabb infláció várható, s a kormány a bérjövedelmeket az inflációhoz kívánja igazítani - jelezte Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök közölte: az elfogadott betétvédelmi törvény nemcsak a lakossági betétekre nyújt garanciát 13 millió forintig, de a vállalkozói betétekre is.

A munkavállalókat képviselő Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a keddi találkozón "töröltük a szótárból a bérbefagyasztás kifejezést a jövő évi bértárgyalások kapcsán". Az OÉT pénteki ülésén folytatódnak a bértárgyalások, ahol terítékre kerülhet egy újabb hároméves bérmegállapodás is - tette hozzá.

Az első "cunamin" vagyunk túl, lehet, hogy most már kisebb hullámok érnek el bennünket - kapcsolódott a miniszterelnök véleményéhez Futó Péter. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke elismerően nyilatkozott a kormány és a jegybank erőfeszítéséről, amellyel "megállították a cunamit". Futó Péter szerint a nemzeti csúcs három legfontosabb eleme a stabilitás, az összefogás és a bizalom, és ez a három fogalom jellemezte a keddi konzultációt is. "Pénteken folytatódnak a bértárgyalások, s meggyőződésem, hogy meg fogunk állapodni" - jelezte az MGYOSZ elnöke, hozzátéve, hogy a munkaadói oldalnak az azonnali adóreformnál fontosabb a stabilitás, ezért az adóreform témáját 2009 második félévében kívánják újra napirendre tűzni.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek