Parragh: Több nő kellene vezetői pozícióba
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa több nő lenne vezető pozícióban, talán nem tartana ott Magyarország, ahol most. Ezzel a megjegyzéssel nyitotta meg tegnap Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt a konferenciát, amelyen a nemek közötti egyenlőség európai uniós és magyarországi érvényesülését vizsgálták a résztvevők.
A kamarai vezető szerint a kis- és középvállalkozói szektorban különösen fontos és hasznos lenne figyelni erre, hiszen itt dolgozik a foglalkoztatottak 98 százaléka. Szerinte az MKIK és a területi kamarák minden olyan kezdeményezés mellé odaállnak, ami az esélyegyenlőséget szolgálja, mert tapasztalatai szerint a nemi sztereotípiák leküzdésének pozitív hatása lehet a termelékenységre és a versenyképességre.
Az Európai Unió egyik alapelve a nemek közötti egyenlőség - szögezte le Bea Chityl, az EB képviselője. Úgy ítélte meg, hogy az elért eredmények ellenére még bőven van tennivaló. Az EU27-nél például a nők még mindig 15 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Emlékeztetett arra, hogy az alapelv minél teljesebb körű érvényesítése érdekében 2006 márciusában esélyegyenlőségi ütemtervet fogadott el az EU, ez 2010-ig kijelöli a tennivalókat.
Kezdje a változtatást az MKIK saját magán, hiszen elnöke, nyolc alelnöke és a területi kamarai vezetők zöme férfi - vetette fel Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának alelnöke. Javasolta, hogy vegyenek példát az Európai Parlamentről, ahol már a tagok legalább 30 százaléka nő. A résztvevők figyelmébe ajánlotta a norvég modellt is, ahol 30-40 százalékos a nők aránya egyes intézmények és cégek vezetésében.
Rauh Edit szakállamtitkár előadásában elmondta, hogy a tárca létrehozta az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. Ez független szervezetként működik, s 90 nap áll rendelkezésére a panaszok kivizsgálására. Utalt a bolognai oktatási rendszer előttünk álló kihívására is: itt jövőre végez az első hároméves évfolyam, "majd meglátjuk, mit szól ehhez a munkaerőpiac".
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?