kapubanner for mobile

Esélyt kapnak a kaposvári hajléktalanok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kisgépkezelői tanfolyamot indítottak hajléktalanoknak Kaposváron - közölte Gyarmati László, a megyei vöröskereszt sajtóreferense.

A Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezete működteti a Nyitott kapu elnevezésű hajléktalangondozási központot, amelyben megkezdték a tanfolyamot. Gyarmati László tájékoztatása szerint a munkaügyi központ által támogatott egyhónapos képzésen tizenöt hajléktalan azoknak a kisgépeknek a kezelését sajátítja el, amelyeket például a parkok és közterületek gondozásnál használnak, hiszen ma már a fűnyírók és a sövénynyírók használatát is szakmai képesítéshez kötik.

A sajtóreferens elmondta, hogy a tanfolyam indítása előtt felmérték az önkormányzatok, valamint a munkaerőpiac igényeit, és ezek figyelembe vételével döntöttek elsőként a kisgépkezelői képzés mellett. A tanfolyamot elvégzők közmunkaprogramokban vehetnek majd részt. A mostani képzés lebonyolítását pályázaton a Pécsi Regionális Képző Központ nyerte el, az oktatást alvállalkozásban egy kaposvári cég végzi a kaposvári gondozási központban, ahol ehhez minden feltétel adott. A szakmai felkészítés mellett személyiségfejlesztő tréningen is részt vesznek a hajléktalanok - mondta Gyarmati László. A támogatási lehetőségektől függően más tanfolyamokat is szeretnének indítani a jövőben hajléktalanok számára - tette hozzá a sajtóreferens.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek