kapubanner for mobile

Meghalt munka közben egy darukezelő a Móricz Zsigmond körtéren

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagy valószínűséggel szívroham okozta annak a darukezelőnek a halálát, aki a fővárosban a Móricz Zsigmond körtéren, a 4-es metró építkezésén lett rosszul és hunyt el pénteken délután - közölte a közlekedési vállalat a helyszínre érkezett orvosra hivatkozva az MTI-vel.

Az 57 éves szakember a metróépítő cég egyik alvállalkozójának darukezelője volt - írta közleményében a BKV. A közlekedési vállalat saját halottjának tekinti a szakembert.

A darukezelő holttestét emelőkosárral hozták le negyven méter magasból - közölte korábban Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel. A mentés idejére a Bartók Béla úton a Kosztolányi Dezső tér felől érkező forgalmat - a tömegközlekedési eszközök kivételével - a rendőrök elterelték - tette hozzá közleményében a sajtóügyeletes.
Korábban a tűzoltóság arról tájékoztatott, hogy a daru éppen egy betonszállító konténert emelt a magasba, amely egy ház falának ütközött, de kisebb károkon kívül komolyabb sérülést nem okozott az épületben.

Molnár Péternek, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivőjének közlése szerint a ház ereszcsatornája és a tető szélén lévő deszkázat sérült meg, s a daru nem jelentett veszélyt a házban lakók számára.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek