Jelentős a lemaradás a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Unió átlagához képest jelentős Magyarország lemaradása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az EQUAL Közösségi Kezdeményezés programzáró konferenciáján hétfőn Budapesten.
Szűcs Erika munkaügyi miniszter kiemelte: a vállalatok társadalmi felelősségérzetét vizsgálva kiderült, hogy a legtöbbük már fontosnak tartja a környezettudatos gazdálkodást. Hozzátette: a társadalmi felelősségvállalás során vizsgált 20 szempont közül a romák alkalmazása sorrendben az utolsó helyen, a fogyatékosok bevonása a munkaerőpiacra csupán a 18. helyen állt.
Az EQUAL program a hátrányos helyzetűeket befogadó munkahelyi gyakorlatokra keresett működő megoldásokat 180 szervezet részvételével, 38 projekt keretében - összegezte Szűcs Erika. Magyarországon az EQUAL keretében a 2004 és 2006 közötti időszakra 40,4 millió euró állt rendelkezésre, amely összeg 75 százalékát az Európai Szociális Alapon keresztül az EU biztosította, míg a fennmaradó részt a központi költségvetésen keresztül a Magyar Kormány finanszírozta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?