Bérpótlék a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁtlagosan 20 és 40 ezer forint közötti pótlékban részesülhet január 1-jétől augusztus 31-éig az a pedagógus, aki halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik és plusz feladatot vállal. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 3.8 milliárd forintot oszt szét idén erre a célra 1300 iskola és óvoda pedagógusának - jelentette be Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának főigazgatója.
Borovszky Tímea elmondta, 1300 intézmény pályázhat az összesen 3,8 milliárd forint rendelkezésre álló összegre. Az intézmények kapnak egy keretösszeget, amennyiben az óvodák esetében 15, iskolák esetében 5 százalék a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya és a 2008/2009-es tanévben óvodai fejlesztő programra pályáztak, illetve integrációs vagy képesség-kibontakoztató felkészítésre támogatásban részesültek.
Így az óvodák és iskolák havonta 5-60 ezer forintnyi bérpótlékot oszthatnak szét pedagógusaiknak.
Csak az az intézmény kaphat pénzt, amelyik pályázott, és csak az a pedagógus, akit a pályázó intézmény foglalkoztat, és plusz-, integrációs, vagy képesség-kibontakoztató feladatokat vállal. A főigazgató elmondta, a rendszerben 750 iskola, 550 óvoda, körülbelül 15-20 ezer pedagógus és 250 ezer gyermek érintett. A rendelkezésre álló összegből átlagosan 20 és 40 ezer forint közötti bérpótlékot kaphatnak a pedagógusok.
edupress.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?