Új igazgató a Deloitte adóosztályán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNovember vége óta Koen Dewilde irányítja a Deloitte hazai adóosztályának Közvetett adók csoportját. A belga szakember ezzel egy időben regionális vezetője is lett területének, miután a vállalat Magyarország mellett Szlovéniát, Horvátországot, Boszniát és Szerbiát is felölelő Pannon-Adria klaszterében is átvette a Közvetett Adók Üzletágának irányítását.
A szakértő a belga adóhatóságnál kezdte pályafutását, ahol a Közvetett adózási osztály vezetőjeként dolgozott. Később az Arthur Andersen tanácsadócégnél folytatta karrierjét, ahol öt évet töltött.
A Deloitte-nál 2002-óta dolgozik, a belga iroda munkatársaként ügyfelei közé főként a turizmus-, és ingatlanipar multinacionális vállalatai, illetve a közszféra intézményei tartoztak, áll a társaság közleményében.
2004-ben a Deloitte szlovák irodájához csatlakozott, ahol részt vett az ottani Adóosztály Közvetett adók csoportjának kialakításában, amely a vezetése alatt jelentős eredményeket ért el. Dewilde mára az egész közép-európai régióban elismert szakértője a területének.
A 38 éves Koen Dewilde tökéletesen beszél angolul, hollandul és franciául, német és spanyol nyelvismeretei mellett pedig alapfokú szlovák nyelvtudással is rendelkezik. Szabadidejét szívesen tölti olvasással, hegyi kerékpározással, síeléssel, futással és kite-szörfözéssel.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?