Bővült az Arany János Tehetséggondozó Program keretszáma
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyetértés született Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter között az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) vitatott pontjaiban - adta hírül a Hvg.hu. A január 20-án tartott megbeszélésen megállapodtak a felek, hogy az eddig rendelkezésre álló 555 hely további hatvan hellyel bővül, amelyekre február 20-áig van lehetőség pályázni. Azok is pályázhatnak, akik korábban próbálkoztak, de nem kerültek be a programba.
Hiller István az AJTP hosszú távúságáról biztosította az újságírókat, és elmondta: a program fejlesztésével növelni kívánják a résztvevők számát, ezzel elérve, hogy a tehetséges, nehéz helyzetű diákok ne kerüljenek hátrányba. Hozzátette: szerdán az oktatási tárca főosztályvezetője és az AJTP-ben részt vevő intézmények egyesületének képviselője egyeztetést kezd a hosszú távú lehetőségekről. A 2000-ben indult program - amelyre tavaly 960-an, idén pedig 935-en pályáztak - távlati célja, hogy a regionális különbségeket figyelembe véve működjön tovább.
A felek egyaránt eredményesnek ítélték a megbeszélést. Pokorni úgy fogalmazott: a Hiller István által javasolt módon az idén szavatolható, hogy ne maradjanak ki a rászoruló gyerekek a programból. Hozzátette: bízik abban, hogy az oktatási tárca a programban részt vevő intézményekkel együtt elvégzi a szükséges teendőket az AJTP működésének hosszú távú garantálása érdekében.
Edupress.hu / MTI / Hvg.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?