kapubanner for mobile

Megszűnnek a hátrányos helyzetű kistérségek számára kiírt pályázatok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lényegében megszűnnek a kifejezetten hátrányos helyzetű kistérségek számára kiírt pályázatok a gazdaságfejlesztési operatív programokon belül; a bennragadt pályázati pénzeket máshová csoportosítja át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - írja a Napi Gazdaság hétfői számában.

A véleményezés alatt álló és a hamarosan meghirdetendő pályázatok arról tanúskodnak, hogy de facto megszűnnek a csak hátrányos helyzetű térségeknek szóló tenderek - számol be a lap összeállításában.

Az elnevezés és a prioritás nem változik, a pályázatok a tavalyi kiírásnak megfelelően a hátrányos helyzetű térségekben megvalósítani tervezett beruházásokról szólnak, de a pályázatokra bármely térségben tervezett fejlesztéssel lehet jelentkezni, vagyis nem lesz területi korlátozás. Az eltérés az egyes térségek között csak annyi lesz, hogy a leghátrányosabb területeken nagyobb lesz a támogatás mértéke, mint a fejlettebbek esetében. A lap úgy tudja, a legelmaradottabb térségekben negyven százalékos lesz a támogatás, míg a fejlettebb területeken 35 és 25 százalékos. A jövőben a pályázó cégek mérete szerint sem lesznek korlátozások.

MTI/Napi Gazdaság/Népszava
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek