kapubanner for mobile

Szűcs: Közel százezer munkahely menthető meg válságkezeléssel

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Mintegy 36 milliárd forint ráfordítással az idén közel 100 ezer munkahelyet lehet megmenteni a kormány válságkezelő stratégiájának eredményeként - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter sajtótájékoztatón hétfőn.

A gazdasági válság miatti elbocsátások csökkentésére átfogó stratégiát hozott létre a kormány, amelynek elsődleges célja, hogy a vállalkozások aktív részvételével a gazdálkodó szervezetek működésének fenntartásán keresztül tartsa meg a munkahelyeket. Amennyiben azonban az adott vállalat fenntartása már nem kifizetődő a gazdaság számára, akkor az elbocsátott egyének támogatása kerül előtérbe - fejtette ki a miniszter. Szűcs Erika hozzá tette: hazai forrásból egyelőre 16 milliárd forint áll rendelkezésre munkahelyek megmentésére, míg áprilistól az állam további 20 milliárd forintos európai uniós forrással rendelkezhet majd. A 16 milliárd forintból 6 milliárdot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatási csomagja keretében, 10 milliárd forintot pedig a társági válságkezelő alapok és a regionális munkaügyi központokon keresztül oszt szét a minisztérium.

A térségi alapokon keresztül biztosított forrásokra február 3-tól a vállalkozások munkahelymegóvó támogatásra, képzéssel kombinált átmeneti munkaidő-csökkentési támogatásra, leépített munkavállalók újra elhelyezésének bértámogatására, valamint az elbocsátással fenyegetett dolgozók elhelyezését szolgáló támogatásra pályázhatnak. Székely Judit a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára elmondta: a vállalatok várhatóan a képzéssel kombinált részmunkaidős foglakoztatási program után érdeklődnek majd a leginkább, így a munkahelymegmentésre elkülönített összeg nagy része is ezekre a pályázatokra mehet el.

Közfoglalkoztatással adnak kenyérrevalót a munkanélkülieknek

Szűcs Erika kiemelte: a versenyszféra megsegítésén kívül az állam a közfoglalkoztatási programok bővítésén keresztül is csökkentené a szociális segélyekre szorulók számát: az idén a meglévő programok mellé két új közmunkaprogramot - kórházak és iratok digitalizálása - is bevezet a minisztérium. Emellett kibővítik a téli közmunkaprogram és a téli erdő program időtartamát március 31-ig. A közmunkaprogramok eredményeként összesen 16-17 ezer embert foglalkoztathat majd közmunkában az állam.

Sándor László a Közmunka Tanács elnöke kifejtette: várhatóan közel hétmilliárd forint áll majd rendelkezésre a közmunkaprogramok támogatására 2009-ben, amelyből kétmilliárd forint költségvetési pénz, 2,5-2,6 milliárd forint idegen, a fennmaradó rész pedig az előző évről megmaradt forrás. A kórházak közmunkaprogrammal kapcsolatban az elnök elmondta: 45 közegészségügyi intézményben közel 800 ember kezdheti meg tavasztól a programot, amelynek befejeztével az év végén remélhetőleg 600-700 ember foglalkoztatása tartóssá is válhat az egészségügyben.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek