kapubanner for mobile

KSH: 0,7 százalékkal nőtt a reálkereset

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A köz- és versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 2008-ban 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 6,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 0,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest a fogyasztóiár-index 6,1 százalékos növekedése mellett. Az alkalmazásban állók száma 2008-ban átlagosan 2 millió 763 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Éves átlagban a költségvetési szférában 722 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 953 ezren dolgoztak. A közszférában összességében közel 3,6 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 1,0 százalékkal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 2008-ban 198 900 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 192 400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 219 000 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 7,5 százalékkal nőttek az előző évhez képest. A közszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 6,2 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké pedig 8,4 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,9 százalék), pénzügyi tevékenység (10,9 százalék), szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,2 százalék), valamint a kereskedelem, javítás (8,6 százalék)gazdasági ágakban.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset éves szinten átlagosan 7,4 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,2 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 6,0 százalékkal lett magasabb.

Decemberben a bruttó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Ezen belül a versenyszférában 7,4 százalékkal magasabbak, a költségvetés területén pedig az illetményen felüli kifizetések ütemezésének változása miatt 2,1 százalékkal alacsonyabbak voltak a keresetek a tavalyinál.

2008-ban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 122 000 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 500 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 157 200 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 6,8 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 7,4 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 5,9 százalékos növekedés jellemezte.

A 210 700 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 7,9 százalékkal haladta meg az előző év január-decemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,6 százalékot tett ki.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek