kapubanner for mobile

Állásbörze 45 év felettieknek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hátrányban vannak a 45 év felettiek a munkaerőpiacon, erről tanúskodik az alacsony foglalkoztatásuk is. Ám egyre több cég belátja, hogy szükség van tapasztalt szakemberekre is. Éppen ezért szervez kizárólag nekik állásbörzét a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, és a Szenior Foglalkoztatási Szövetség 2009. március 5-én, csütörtökön 10-15 óráig.

A szeniorok számára gyakran bezárul a munkaerőpiac: ha elvesztik az állásukat, akkor a különböző programok, átképzések ellenére is csak nehezen tudnak elhelyezkdeni. Ráadásul egy felmérés szerint Kelet-Európa lakossága egyre fogy, elöregedik. Éppen ezért szervez kizárólag nekik állásbörzét a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, és a Szenior Foglalkoztatási Szövetség
2009. március 5-én, csütörtökön 10-15 óráig Ferencvárosi Művelődési Központban.

Az országban ez az első 45 év felettieket megcélzó állásbörze. Az ötlet a tavaly szeptemberben elindult Senior Álláskereső Klubból nőtt ki, amely az idősebb munkanélkülieknek segít munkát találni tárgyi esközökkel és tanácsadással - tudta meg a Figyelőnet Káliné Martini Katalin főszervezőtől. Az eseményen 15 kiállító vesz részt, amely a szervezők szerint a jelenlegi válságos helyzetben igen jó arány. A kiállítók fizikai és szellemi munkát is ajánlanak a korosztálynak: takarítókat, hegesztőket, mérnököket, illetve pénzügyi tanácsadókat keresnek, de több munkaközvetítő cég is fantáziát látott a rendezvényben.

Az érdeklődők nemcsak pályaorientációs tanácsadásban részesülhetnek, hanem végigikísérhetik a munkáltatók bemutatkozását, kiállítását, sőt egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek. A tanácsadók azt javasolják, hogy minden érdeklődő hozzon magával önéletrajzot.

Helyszín: Budapest, IX. ker., Haller u. 27. (Megközelíthető a Nagyvárad tértől.)

További információ:

06-1/ 216-1300 vagy 06-1/ 476-3410

www.ferencvarosimuvkp.hu

Szenior Foglalkoztatási Szövetség 45 év felettiek foglalkoztatásának segítésére alakult. A szövetség célja, hogy a munkakultúrában nagy tapasztalattal rendelkező és dolgozni akaró 45 éven felülieket segítsék az elhelyezkedésben.

ÁFSZ/Figyelőnet
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek